Petőfi Sándor (1823-1849): Hunyady László

 
Megeskütt a király,
Hunyady Lászlónak,
„Esküszöm az égre,
Az ég istenére,
Bántani nem foglak.”

Készül föl Budára
Jó Hunyady László,
Ne menj fel, ne menj
Ne légy életeddel
Könnyelmüen játszó,

Vermed lesz Budavár,
Bele esel ha mégysz,
Maradj lenn Belgrádban,
Vagy bujdoss hazátlan,
Szép fiatal vitéz.

Kora még te neked
Sírba fekünnöd le,
Éktelen halotti
Szemfedőt borítni
Ékes szemeidre.

Hazám szép vitéze,
Ne menj föl Budára!
Látod, mi csillog ott?
Nem a te csillagod…
Hóhérbárd sugára!

„Balga aggódástok
Nem ijeszt el engem;
Köszönöm tanácstok,
De reá nem állok,
Megyek, föl kell mennem.

Vén Budavárban van
Ifjú menyasszonyom;
Érted száz halálba
Mennék meg sem állva,
Szerelmes angyalom!

De halálrul ottan
Sző sincs, nem is lehet.
Megesküdtél nekem,
Királyom, s én hiszem
Szent esküvésedet.”

Nemes bizalommal
László Budán termett.
Ássák a hitványok,
Ássátok, ássátok
Alája a vermet!

Menyasszonya keblén
Meg sem pihenhetett,
Szerelme egébül
Mély pokolba szédül:
Tömlöczbe vettetett.

„Miért dobtok engem
Fekete tömlöczbe?”
- „Mert királyod ellen
Van szándék szivedben;
Hűséged megszegve.”

„Én királyom ellen!
Én hűséget szegő?
Emelj szót ellenem,
Lelkiismeretem
Légy bíróm, lépj elő.

Ez hallgat, ez alszik,
Mint csecsemő gyermek
Anyja lágy ölében,
S engemet, oh szégyen!
Itt bilincsre vernek.

Vegyétek le rólam
Ezt a rozsdás vasat,
S adjátok helyébe
Hazám védelmére
Tündöklő kardomat!”

Beszélhetsz, jó vitéz,
Senki sem hallgat rád,
Tömlöczöd becsukták,
Halld fordulni kulcsát,
Csikorogni a zárt.

Nem sokáig hagyták,
Hogy magát eméssze,
Nagy Magyarországnak
Legszebbik virága,
Legnagyobb vitéze.

„Kelj föl, és jöszte ki!”
- „Szabad vagyok tehát?”
- „Szabad léssz, oly szabad,
Hogy egy óra alatt
Ott vagy, a hol apád.”

- Mit? Megöltök engem?
Apám szent nevére,
Ez őrült merészség!…
Ki sem  hallgatva még,
És már elitélve.

Hunyadi Jánosnak
Vagyok én gyermeke;
Velem így tennetek
Nem rettent bennetek
E félisten neve?

De volnék akárki,
Én ártatlan vagyok,
S a király végtére
Esküvel igérte,
Hogy bántani nem fog!”- - -

Szép vitéz Hunyadit
Föl Szent-György terére
Hurczolták mint rabot…
Többet is akartok
Tudni? Kifolyt vére!

Háromszor csapott a
Hóhér a fejéhez
S László vitéz még él,
Él, s  halljátok, beszél,
Ekkép szól a néphez:

„Én ártatlan vagyok;
Ha volna is vétkem,
Bűnhődtem már érte,
S törvény értelmébe,
szabad már személyem!”

S föláll László vitéz,
De megbotlik lába,
S estében negyedszer
Sujt hozzá a mester
És fejét levágja!

Lemenőben volt a
Nap, piros volt arcza,
Vad haraggal vetett
Végső tekintetet
A véres piaczra. - - -

Forrás: Mátyás diák Könyvesháza. Közhasznú házikönyv a magyar nép számára. Szerkeszti Vahot Imre. I. füzet. Pest, 1857.