Ki boldogabb mint a szántóvető?
Akkor kél fel: midőn hajnal hasad!
S ott dolgozik reggeltől alkonyig
A szent Isten szabad eget alatt.
Nem ismeri, nem látta soha sem
A nagy világnak fényes nyomorát,
Nem azt a feszes, tarka divatot
S a czifra bűnök egész táborát.
Szánt, vet tavasszal, majd kapál, kaszál,
És munkájára áldást kér, s remél.
Midőn gyönyörrel áll ő néha meg
Kalásszal hullámzó vetésinél.
S ha este csöndes kis lakába lép,
Eléje futnak kis cselédei;*
Egyik nevet, a másik mosolyog,
Szemét mindannyi rája emeli.
Körülfogják a szoba közepén.
Kalapját egy ládára teszi;
A másik meg azon rimánkodik,
Átalvetőjét** adja le neki.
De ezt kezében tartja az apa,
Gyaníthatólag van ott valami…
Lóczáról a faszögre a subát
Ketten akarják fölakasztani.
A bunkósbot szögletbe vándorol…
Majd mindenki az apához szalad,
Megsimogatja ez gyermekeit,
És kiveszi a fiók madarat.
Ah! mint örülnek! ámde az öröm
Nem tart sokáig, hamar oda van:
Az ablakon a madár kiröpül.
Mondják: „Juliska gyáva, gondtalan!”
A kis leányka sirásra fakad,
Menhellyé lesz az anya kebele,
Hogy a madárka ujra visszaszáll,
Vigasztalón elhiteti vele.
Mezővirág az apa vigasza…
„Hát nékem édes apám, mi marad?”
Igy kérdik őt az aprók vidoran, -
Már elfeledték a kis madarat! -
Tarisznyájába nyult a gazda, és
Figyelnek – és találják hogy mi lesz…
Kiveszi a szép fényes tollakat,
Egymás közt mondják: „beh szép! Mi-mi ez!”
Kapnak még néhány földi mogyorót***,
Megköszönik – s nem mondják hogy kevés!
Mindenkinek legszebb s jobb az övé,
Oh mily szép ez a megelégedés!
Beáll a csönd. – A kedves feleség
Férjéhez fordul: minő szeretet!
Kötővel törlött széket tesz alá:
„Pihenjen kelmed! Fáradt eleget!”
S meglátva a férj izzadt homlokát,
Fehér kendővel töröli meg ő
Kifordul a konyhába, s nem sok
Az estebédet hozva jön elő.
Istennek hálát adva költik el -
Beszélnek aztán az eresz alatt,
Majd elmondják az esteli imát,
Kezök is összekulcsolva marad.
A csöndes álom szemeikre száll
Szendergéseik vajh mi édesek!
Meghallgatá az ég a szent imát:
Megáldja ő az ilyen életet!
Ki boldogabb int a szántóvető?
Nem vágyik nagyra, megelégedett!
Valódi boldogsághoz kell-e más
Mint nyúgodt s tiszta lelkiismeret!
(* Igy nevezi a magyar földmíves gyermekeit.)
(** Táska, tarisznya.)
(*** Szántás alkalmával néhány újnyír a földben találtatik.)
Forrás: Mátyás diák naptára. Budapesti Képes Kalendáriom Pest, 1857-dik évre. Szerkeszti Vahot Imre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése