Jakab I.: A falusi hízó végnapja

Hej ha tudná minden ártány
Hogy miért hizlalják,
Ha gyanítná hogy utóbb még
Össze is konczolják;
Szívesen koplalna,
Kevesebbet falna,
Hogy kövére, hája
Vészt ne hozzon rája.

Ámde nem is sejti a cselt
A nyomorú pára,
Egyre habsol és mohón jár
A kukoriczára;
Igy dagad orjája,
Hája, szalonnája,
Míg alig szuszoghat
Majd nem is mozoghat.

S itt az óra, hol lakolni
Kell a potrohosnak:
Vizkeresztre ha fagy áll be
Vériben taposnak.
Mint haramját, rablót,
gyilkos utonállót
Rögtön elitélik,
Perczre sem kimélik.

Kora reggel ketreczéből
Álnokul kicsalják,
Pedig ott van a végzőhely,
A hová hurczolják;
Hasztalan rikoltoz
Kőszivű bakókhoz,
Hirtelen kivégzik,
Kés alatt elvérzik.

Nem eléglik kínozói
Keserű halálát,
Szalmatűzzel perzselik le
Minden szőre szálát;
Róla hamu pernye
Még le sincs seperve,
Már fülét levágják,
Nyersen összerágják.

Ezután a kannibálok
A hasának esnek,
Fölhasítják, benne mindent
Összevissza nyesnek.
Szénre aszva nyelve,
Lába mind leszelve,
Sőt maga is csonka
Valamennyi sonka.

Bárd alá jön mid veséje,
Mind tüdője, mája,
Izre porra lesz aprítva
Minden porczikája;
De akármi morzsa,
Van sava, van borsa,
Majorána, hagyma,
Nem marad kihagyva.

Este aztán sül a kolbász
Czitromos, fokhagymás,
Véreshurka, pörczös oldal,
Gömböcz és riskásás;
Híva jegyző, klántor,
Pap, cooperator -
S most jön a hadd el hadd,
Ifja véne vígad.

Majd amúgy csak béteremnek
A sötét zenészek,
Mert hiszen hol üllnek ily tort,
Van nekik is részek.
Reszelik a csárdási,
Senki sem kíván mást,
S járja a kuferczest
Minden, a ki nem rest.

Még utóbb a pap is üti
A nagy csizmaszárat,
Rakja a szép bírónéval,
Míg csak ki nem fáradt;
Végre mind eláznak,
Haza botorkáznak:
A hízót megették,
Borral eltemették.

Forrás: Mátyás diák naptára. Budapesti Képes Kalendáriom  Pest, 1857-dik évre. Szerkeszti Vahot Imre