Petőfi Sándor (1823-1849): Bányában

 
Ezer ölre vagyok idelenn a
Föld ölében,
Hol az ősi örök éj tanyászik
Vadsötéten.
A kis lámpa reszkető sugára
Félre néz s zordon éj arczára,
Mint a sasra a galamb.

Ezer ölre a virágoktól s a
Napvilágtól,
Ezer ölre! Tán már a pokol sincs
Innen távol;
Vagy már benn is vagyok a pokolban?
Benne, mert a sátán háza ott van,
A hol az arany terem.

Bányaszellem, sátán, kincs királya,
Mit adsz értem?
Mennyit adsz, ha szivemet tenéked
Eligérem?
Alkudjunk meg, jöszte bányaszellem,
Most az egyszer volt lejőni kedvem.
Vagy látsz többé vagy soha!

Vártam, vártam, és hiába, mert a
Kincs királya
Benn maradt a sziklák tömegében,
Ki nem álla.
S miért nem állt ki? Miért nem jelent meg?
Csak azért mert tudta hogy enyelgek,
Hogy szívem nem eladó.

Nem, szívem nem eladó, e szivnek
Nincsen ára,
Nem megy az be a hatalmasoknak
Kincstárába…
Széjjelosztom én a szegénységnek,
Kik kunyhóban és utfélen élnek,
Köztök ingyen osztom szét.

Forrás: Mátyás diák naptára. Budapesti Képes Kalendáriom  Pest, 1857-dik évre. Szerkeszti Vahot Imre