Kincses szikla (Vértesaljai népmonda)

Olyan forróság van a Vértes tövében -
Mint a mészégető tüzes kemenczében;
Ugy hallgat a szélvész minden iafia,
Mintha ma kellett vóna mindnek meghalnia.

Csak a századot ért cserhéj pattan néha,
Minden úgy elvonult, minden olyan léha;
Hallgat a b okorban a madár danája,
Feltünik a sikon az alföld búbája;*

S hogy a forróság még állhatlanabb legyen,
Az avult falevél fellobban a hegyen.
Fellobban a napnak égető hevétül,
Gomolygó füstjétül az ég elsösétül.

A fáradt munkások, kik pihenni dültek
Nagyobbrészt jóltevő álomba merültek;
Nem alszik Dus András, üzi hajtja vágya,
Mintha kemény kőbül volna vetve ágya;

Nem alhatik békén mert álma rémitő,
Neki a délálma semmit sem üditő;
Mit a sziklába vájt, kincsét, az erdőben
Látja szeme előtt épen elmenőben.

Nem szunnyadhat békén; felverik rémei,
Lelkiismerete kinszenvedései, - …
Megy Dus András rohan, rohan czélja felé.
Utjában az erdőt csak üszkökben lelé.

Tüzes zsarátnakot lát a szirtteknőben,
Kincse végső cseppjét ép lecseppenőben;
Megáll a szirtfalon, merőn egy helyre néz,
Arczán tükröződik pokoli szenvedés.

Álma már nem álom, igaz, beteljesült;
Kincse, mit fukaron gyüjtött mind elrepült,
Elolvadt a sziklaolvasztó kohában,
Végső cseppig lefolyt járhatlan odvában.

Áll a sziklafalon, remegnek lábai…
Majd meggörcsösülnek inának izmai;
Agyában felforr a szenvedés lávája,
Őrülten a tüzes zsarátnakot vájja.

Kinjában felordit: elhagyott az Isten!
Lelkem, fukar lelkem, most már ördög vigyen!
E szóra megkapják fekete szellemek,
Kiveszik a lelkét, aztán tovamennek.

Utjokon záporzó fellegek születnek,
Meghurczolják délnek, nyugotnak, keletnek,
Villám és dörgésközt a poklokra szállnak,
Hol százszoros kinja terem a halálnak.

Azóta nem nyugszik békén a halálba,
Eljön a Vértesre minden tavasz tájba,
Még a mi több, minden Szent György éjszakáján
Megláthatni ott a kincses szikla táján.

Melynek teknőjében a szent Jánosbogár
Csoportja csillog, mintha volna tüzsugár,
Nem mer belenyulni, eszébe jut mindég:
Hogy égetni szokott az a mi lánggal ég.

A pásztor oda néz Szent György éjszakáján,
S meglátja Dus Andrást kincses szikla táján,
E’ s marad a rege, áll, míg a Vértes áll,
S Dus András kincsével a kincses sziklaszál.

VAJDA FERENCZ

(* A délibáb forró dél idején itt is látható kicsiben, ha különösen a pátkai sikon végig nézünk.)

Forrás: Mátyás diák naptára. Budapesti Képes Kalendáriom  Pest, 1858-dik évre. Szerkeszti Vahot Imre