Szendrey Júlia (1828-1868): Nyugalomvágy

 

Oly törődött, olyan fáradt vagyok,
Gondolkodni is csak alig bírok;
Tudom mégis hiába fekszem le,
Nem jön álom fáradt szemeimre.

Nehéz bánat, gondok, aggodalmak
Űzik tőlem a kívánt nyugalmat;
Keresi ez a boldogság ágyát,
De kerüli, hol tövisek bántják.

Édes álmak tarka pillangója’
Gyönge szárnyát szellő is elkapja,
Hát még a hol vad vihar csatázik,
Óh, ily helyről az mindig hiányzik.

Csak tünődöm: mi lesz ma? Mi holnap?
Tudhatnám már: az örökös tennap!
És én mégis egyre várom, várom…
Mit várhatnék már mást, mint halálom.

S ez a vágyam, ez reményem mostan,
Szenderegni örök nyugalomban,
Sötét éjben, melynek nincsen vége,
Mit egy új nap nem szakíthat félbe!

Nem! Nem sok az örökkévalóság,
Feledni az élet fáradalmát;
Óh, de félek, ennyi keserüség,
Ott sem veszti el majd utóízét!

Forrás: Gombostű-naptár  hölgyek számára. Szerkeszti: HAJNALKA. Ötödik évfolyam. Pest, 1867. Emich Gusztáv kiadványa.