Petőfi Sándor (1823-1849): A magyarok istene

 
Félre kislelkűek, a kik mostan is még
Kételkedni tudtok a jövő felett,
Kik nem hiszitek, hogy egy erős istenség
Őrzi gondosan a magyar nemzetet!

Él az a magyarok istene, hazánkat
Átölelve tartja atyai keze;
Midőn minket annyi ellenséges század
Ostromolt vak dühvel: ő védelmeze.

Az idők, a népek éktelen viharja
Elfujt volna minket, mint egy porszemet,
De ő szent palástja szárnyát ránk takarta,
S tombolt a vihar, de csak fejünk felett.

Nézzetek belé a történet könyvébe,
Mindenütt meglátni vezérnyomdokát,
Mint a folyóvizen által a nap képe,
Áthuzódik rajta arany híd gyanánt.

Igy keresztül éltünk hosszu ezer évet;
Ezer évig azért tartott volna meg,
Hogy most, a midőn már elértük a révet,
Az utolsó habok eltemessenek?

Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk őtet,
Mert káromlás róla ilyet tenni fel;
Nem hogy egy isten, de még ember sem üzhet
Ily gúnyos játékot gyermekeivel.!

A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke,
s büntetéseit már átszenvedte ő,
de erénye is volt, és jutalmat érte
Még nem nyert… jutalma lesz majd a jövő.

Élni fogsz hazám, mert élned kell… dicsőség
És boldogság lészen a te életed…
Véget ér már a hétköznapi vesződség,
Várd örömmel a szép derült ünnepet!

Forrás: Szilágysági kis képes naptár 1870-dik közönséges évre. Kiadja Telegdy Márton szilágy-somlyai könyvárul. Első évfolyam. Ref. Tan. Betűivel Stein Jánosnál Kolozsvártt.