Szász Béla (1840-1898): Az édesanya

 
Az ifjú szeretett s csalódott!
A lányt megáldá és tovább ment;
Imáira a boldog párért
A szél sohaja mondott áment.

Jó anya oda voná keblére,
Nem vigasztalta, csak sírt-sírt véle…

Az ifjú lelkesült, s – hiába!
Megátkozá az égi szikrát,
Mely a gyöngét örvénybe csalja -
Átkát visszhangozák a sziklák.

Jó anyja mind elsírta már könnyét,
De imádkozni érte tudott még.

Az ifiú kétségbe esve
Golyót röpitett dúlt agyába;
Egy dörrenés, a harcnak vége, -
A menny dörgése felett rája.

Jó anyja nem sírt, imát se mondott,
Csak hervadt, roskadt s a sírba omlott.

Az ifiút a sírkert-szélen
A föld úgy nyomta szive táján -
Éjente feljött és ott állott
A  m á s i k  sírnál mint egy bálvány.

Jó anyja feltörte sírja zárját
A trombitaszót  e g y  sírban várják.

Forrás: Gombostű-naptár  hölgyek számára. Szerkeszti: HAJNALKA. Ötödik évfolyam. Pest, 1867. Emich Gusztáv kiadványa.