Lévay József (1825-1918): Oh ne csodáld!

 
Oh ne csodáld, hogy szeretlek,
Vagy hogy elhagylak, ne félj!
Csöndes tűz az én szerelmem,
S zajtalan tenger, de mély.

Bérczek felé hajlik a nap,
Gyorsan elszáll, jól tudom,
S éjszakára sötét színt kap
A harmat, a liliom;

Arczodról a piros rózsa
Elvirít majd és lehull,
És a fényes hollófürtök
Tükörére dér borúl;

Homályos lesz minden, a mi
Rajtad egykor tündökölt,
Fölötted a vidor ég is
Fölleges, bús arczot ölt;

De az, a mit én tebenned
Oly igazán szeretek:
Eltünendő szépségednek
Romjain is ott lebeg.

S mint az elhervadt virágot
Szép emléke, illata:
Hamvadat is körüllengi,
Hogy szeressünk általa!

Forrás: Magyar hölgyek naptára 1856. szökő évre. Szerkeszti és kiadja Császár Ferencz. Pest, 1856. Beimel J. és Kozma Vazul könyvnyomdája – Aldunasor, kegyesrendiek épületében. -