Egy kis pihenést… enyhülést… irgalmazz Istenem,
Amerre nézek, mindenütt: tükrök… tükör-terem.
Az én rossz arcomtól futok, rettegve, hogy ne lássam
S az én rossz arcom nem hagy el, jő mindenütt utánam.
Tükörré válnak mindenütt az emberek s a tárgyak,
Egy tükör-arca van csupán a végtelen világnak.
Ugy epedek csillapodni valami drága máson, -
S csak én vagyok, csak én vagyok,- más nincs is a világon.
Nézek biztató csillagokba, szelíd asszonyszemekbe,
Szempillantás: s már csak magam állok magammal szembe.
Gyermek-fürtökre rálehelnék, férfi-testvért ölelnék,
Ha a tükör-átok mögött a drága másra lelnék.
Egy kis nyugalmat, enyhülést gyötört tekintetembe –
Hadd merüljek fájó, édes, idegen tengerekbe.
Eszméljek a más-örömre, a más nyomoruságra,
Beteg tükör-varázs mögött bármire: valóságra.
Istenem, ha vagy Te is káprázat, tükör-átok:
Törd össze e tükör-termet, ezt a tükör-világot!
Kolozsvár, 1941. július 28.
(Forrás: Napkelet 9. sz. 1931. szeptember 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése