(Ovidius, Am. III. 11.)
Szerelem, gyűlölet harcot vív szívemben
S diadalmat, érzem, az előbbi lát:
Gyűlöletem hamván föllángol szerelmem,
S hordom, bús baromként, a nehéz igát.
Csalfa vagy: kerüllek, szép vagy: visszatérek,
Bűnöd messze kerget, bájad láncra fog;
Életem veled sem, nélküled sem élet, -
Magam sem tudom már, hogyan volna jobb.
Vagy ne volnál ily szép, vagy ne ilyen álnok, -
Bűnnek ily szépséget az ég mért is ad?
Ó, hogy gyűlölnélek! s ím, bűvölten állok;
Száz bűnnél erősebb vagy te egymagad.
Csalfa szerelmedre s minden istenekre,
Kik megengedik, hogy szívet játszva törj, -
Szememet vakító ragyogó szemedre
S tündérszépségedre kérlek, ne gyötörj!
Szeretlek mindenképp, szeretlek mindig is,-
Önként-e vagy rabként, tőled függ csupán;
Jobb: önként is szállnom, amerre a szél visz,
Mint rabként loholnom- végzetem után…
(Forrás: Napkelet 9. évf. 10. sz. 1931. október 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése