Már
első, 1968-ban megjelent regényét szeretettel fogadta olvasó és kritikus
egyaránt, s azóta a pálya töretlenül folytatódik művekkel is, meg az olvasók
szeretetével is. S úgy érte, éri ezt el, hogy nem írói engedményekkel közelít
az olvasókhoz, hanem a maga szintjén lévőknek tekinti őket, s ezzel is igényt
ébreszt. Olyan pedagógiai gyökerű ethosz munkálkodik benne, amely a magyar
irodalom egyik legnemesebb hagyománya, s amely napjainkban éppoly időszerű és
szükséges, mint volt a korábbi évtizedekben, évszázadokban. Regényei, elbeszélései,
drámái, esszéi azt az életet kutatják és mutatják fel, amelyet bármelyikünk él
vagy élhet mostanában, a huszadik század második felében, de amelynek
bemutatásával az írói tekintet – azzal, hogy valamely lényeges részletre,
bennünk eddig még nem tudatosodott vagy kifejlésig át nem látott konfliktusra
irányítja a figyelmet – felismerésekre késztet; élettapasztalatot és művészi
tapasztalatot bővít. Józan tárgyilagossága, a hagyományokból bőven merítő
realizmusa azt az embert láttatja velünk, aki esendő személyiségében is,
kapcsolataiban is, de legalábbis szélsőségesen igazságtalan, de aki mégis
„ember”, s ezért jobbá, bölcsebbé tehető: ha a regény, az elbeszélés világában
nem is, a létezésben, a művészet varázsa által bizonyosan.
Jókai
Anna Budapesten született, érettségi után könyvelő, népművelő volt, s közben
elvégezte a budapesti bölcsészkar magyar-történelem szakát. 1961-től általános
iskolában, 1970-1976 között középiskolában tanított. 1990-1992 között a Magyar
Írószövetség elnöke. Kossuth-díjas (1994).
Vannak
írók, akik egész életükben egyetlen hangon egyfajta poétikai eljárásmódot
alkalmazva dolgoznak. Vannak, akiknek minden művük lényegesen más. S akadnak
olyanok is, köztük Jókai Anna, akiknél e két véglet összebékül, s azonosság és
változás arányait szinte az élet természetes hullámmozgása adja meg. Ugyanakkor
a pályának poétikai szempontból is határozott íve van. Az első művek tárgyias
hangvételűek, naturalista-realista közlésmódúak voltak, s ettől haladt az írónő
az elvontabb-szimbolikusabb kifejezési formák felé. Nemcsak a belső fejlődés
kényszere vezethette erre, hanem az általa mindig figyelemmel követett
befogadói érzékenység is, amely a hatvanas években sokkal nyitottabb volt a
tárgyias realizmusra, a tények irodalommá formálására, az életigazság
ilyenfajta megragadására és felmutatására a sok hamis ideál után. A nyolcvanak
évek olvasóját kevésbé elégítik ki a tények önmagukban, hiszen a történelem a
tényeknek is sokarcúságát, többféleképpen értékelhető voltát mutatta fel,
óhatatlanul tovább relativizálva a világról alkotott kép tartópilléreit. Pedig
éppen ilyenekre, minél szilárdabbakra volna szükség. A jelenkor embere a világ
megváltoztatása helyett inkább a megértésre törekszik – törekedne, ha hagynák,
hiszen csak ezen az úton válik megőrizhetővé is az emberi világ. Életanyag,
tapasztalati anyag nélkül mindez nem válhatna azonban művé, s ezért is
szerencsés a szemléleti formákat, poétikai eljárásmódokat szintetizáló írói
alkat, amelynek igazi egységét a határozott etikai nézetrendszer adja meg. S
mivel élettapasztalat és etika ritkán illeszkedik súrlódás nélkül, szinte kifogyhatatlan
az írói témák köre.
Az
elsőként megjelent könyv, a 4447
című regény (1968) igazi íróavatás volt. A cím egy józsefvárosi öreg ház
helyrajzi száma. Nemzedékek élnek benne együtt, az alsó kispolgárság világa
jelenik meg. Nusi néni, a tulajdonos zsarnokoskodik a családtagok felett,
életének egyetlen értelme a ház, amelyet lebontanak, s ekkor ő egy másik ócska
lakást választ, hogy több pénzt kapjon. A fiatal nemzedék tudja, hogy másként
kellene élni, de nincs bennük erő, az ő sorsuk sem tud kibontakozni.
Az
alkotó további regényei: a Tartozik és
követel (1970), a Napok (1972).
Ez utóbbi nagyszabású tudatregény, a szerző összefoglalása szerint: „Férfihős
biológiai és jellemfejlődése első személyben, átélésszerű folyamatos jelenben, egyúttal
az adott személyiség által befogadható történelmi tabló 1930-tól napjainkig, s
mindehhez divatjamúlt, hosszú terjedelem, a főszereplő egyes tudatállapotaihoz
igazodó stílus.”
A
Mindhalálig (1974) hőse egy író, aki
kiélezett válsághelyzetben néz szembe múltjával és lehetséges jövőjével. Az
életet és a művészetet egyszerre szeretné vállalni, s végül ezt a szinte
lehetetlennek látszó feladatot is megoldhatónak érzi, újra képes lesz írni. A
tovább sorjázó regények: A feladat
(1977), Jákob lajtorjája (1982), Az együttlét (1987), Szegény Sudár Anna (1989). E regény
hőse egy idősödő erdélyi asszony, s az ő nevében, az ő vallomásaként születik
meg a mű a kisebbségi magyar sors huszadik századi fájdalmasságáról.
Az
első elbeszéléskötet 1969-ben jelent meg, az életműsorozatot indító
összegyűjtött novellák Az ifjú halász és
a tó címmel 1992-ben. A kisregények kötete a Vörös és vörös (1994), az esszéké a Mi ez az álom? (1990), A
töve és a gallya (1991). Az új művek legfrissebb kötete, a Három (1995) elbeszéléseket és
esszémeditációkat tartalmaz.
TARTOZIK ÉS KÖVETEL
A
tartozik és a követel egyszerű, mindenki által ismert közgazdasági, könyvelői
szakkifejezés a várható bevételekre és a szükséges kiadásokra vonatkoznak.
Háromféle egyenlegük képzelhető el: vagy a bevétel magasabb értékű, vagy a
kiadás, illetve pontosan fedhetik is egymást. Csakhogy mindez csupán a számok
világában ilyen egyszerű. Az emberek nem számok, de ők is tartoznak és
követelnek, egész létük felfogható tartozások és követelések hálójaként. Ugyanakkor
a tartozás nemcsak adósságot jelenthet – valóságosan vagy képletesen -, hanem
odatartozást, kötődést is, s hasonlóan a követelés sem csak behajtandó bevétel
lehet, hanem magatartásfajtának, cselekvésnek a megkövetelése is.
A
regény fiatal párja, Sitkovits Ildikó és Csergő Miklós egymással rokonságával,
környezetével a tartozik és a követel bonyolult hálózatába bonyolódik bele, s
ez szinte szétrobbantja nemcsak kettejük kapcsolatát, hanem a világhoz való
viszonyukat is. A 28 éves magas, jóképű fiatalember közélelmezési ellenőr. Apja
Réder Frici báró volt, anyja Lilian. Szülei 1944-ben Szálasi elől Svájcba
indultak emigrációba, de Bécsben a vonaton bombatámadás áldozatai lettek. Fiuk
már nem tudott utánuk menni. Nevelőintézetben hányódott, mígnem Öregmiklós, aki
földmérő mérnök volt, majd kertészként dolgozott a báróéknál, rá nem talált, s
örökbe nem fogadta, fel nem nevelte. A történések idején 78 éves öregúr
Törökbálinton él, házát nagy gyümölcsöskert veszi körül, s még a téesznek is
bedolgozik szakértőként és könyvelőként.
Egészen
más világból, újpesti félproletár környezetből származik Ildikó. Anyja alig 17
éves, amikor megszüli, az apa katona, hamarosan a frontra vezénylik. Tercsi
mamának később több „férje” volt, de előbb-utóbb mindegyik elhagyta. 1956-ban
szült még egy lányt, Trudit, aki gyengeelméjű. Négyéves koráig anyja nevelte,
akkor Ildikó elköltözött albérletbe, kishúgát is magával vitte, s próbálta a
lehetőségek szerint emberré formálni. Ildikó 25 éves, ének-zene tanár egy
általános iskolában, kislánykorában operaénekes szeretett volna lenni.
A
regény cselekménye ezerkilencszázhatvan-valahányban játszódik, ám különböző
adatokból kiszámítható, hogy 1968-1969-ben. Ildikó és Miklós egy ragyogó
októberi napon kirándulnak és szerelmeskednek, örülnek annak, hogy egymásra
találtak. „Hivatalból” ismerkedtek meg: Miklósnak ellenőriznie kellett a
napközi konyháját, s Ildikót osztották be mellé kísérőnek. Még a kirándulás
estéjén felkeresi Ildikót, aki albérletben lakik Turbucz néni negyedik emeleti
lakásában. Miklós 49 szál rózsával állított be – éppen ennyi napja ismerte a
lányt, aki előzőleg nagyon izgult, mert félt, hogy meglátva Trudikát, örökre
otthagyja őt is. Miklós azonban megértő, sőt még jobban becsüli Ildikót. A lány
azonnal és célszerűen tervezgetni kezd, már ekkor a számok, a költségek és a céltudatosan
kiszámított jövő mozgatja cselekedeteit kettejük kapcsolatában is. Miklós a
Kelenvölgyi úton lakik egy üzlethelyiség főbérletében, az nem a legjobb
cserealapnak, a fizetése is kicsi.
Egy
másik alkalommal, Ildikóra várakozva Turbucz néni mesélte el a lány családi
hátterét, ugyanis régóta, még lánykorából ismerte annak anyját. A néninek
egyébként három férje volt: az első egy kereskedelmi utazó,a második egy
fűszeres, a harmadik egy idősebb ügyvéd. Amikor Ildikó megérkezik, megkezdődnek
a viták hétköznapi apróságokon is meg fontosabb ügyekben is: mi legyen
Trudikával, milyen legyen a viszonyuk Öregmiklóssal. Amikor először látogatták
meg őt együtt, Ildikó is szinte megszerette, de maradt benne ellenérzés is.
Miklós lakását is megnézte egyszer a lány, s ott inkább csak azt vette észre,
ami nem tetszett neki. A lakást elcserélhetetlennek tartotta pénz nélkül.
Komolyabban veszekedni kezdenek, először mutatkozik meg egyértelműen, hogy a
fiú élvezni is szeretné az életet: itt éppen Beethovent hallgatna kedvenc
lemezei közül, szerelmeskedne, utána pihenne, Ildikó viszont roppant
céltudatosan az „ügyeiket” akarja intézni, ami ebben nem visz előbbre, azt
fölöslegesnek tartja. Vitájuknak az vet véget, hogy Ildikót otthon levél várja:
anyja kórházban fekszik, s kéri, keresse fel. A fiú szemében a mama egészen jó
karban lévő s nem is ellenszenves asszony, a lány viszont veszekszik vele, mert
kiderül, hogy a mama terhes, s meg akarja szülni a magzatot, akinek apja egy
idősebb, nős építész-technikus vagy mérnök, név szerint Österreicher Tamás. A
lány haragját a fiú aggódva nézi, hóhérnak, női Savonarolának nevezi őt
magában, s le akar mondani a házasságról. Egy mozi előcsarnokában ülnek le
beszélgetni, a síró-felháborodott lány is úgy véli, vége lehet kapcsolatuknak,
s „búcsúzóul” még elmeséli, hogy alig tizennégy éves korában egy hentes volt az
albérlőjük, s egyik éjjel anyja tudtával ez a férfi vette el a szüzességét.
Miklós más szemmel kezdi nézni a lány anyját, s természetesen nagyot nő a
szemében a lány.
December
másodikán tartották az esküvőt. A fiú tanúja Kapeller volt, munkahelyi főnöke,
egy idősebb csoportvezető, a lányé egy kolléganője, Málnáss Beatrix. Rajtuk
kívül csak Öregmiklóst hívják meg. A kolléganő egy szobaszökőkutat hozott
ajándékba, Kapeller pénzt és ajándékkosarat, Öregmiklós nekik ajándékozta a
kert egész termését, a menyasszonynak pedig orchideát hozott. Az esküvőn sok
kolléga is megjelent. A vendéglői ebéden Ildikó nagyon ideges volt, mert
pezsgőt ittak, drága ételeket rendeltek a vendégek, s náluk nem volt elég pénz.
Azonban az egész számlát Öregmiklós fizette ki. Még az esküvő előtti estén,
hazaútban Miklós betért megszokott presszójába. Besszi, az ismerős felszolgáló
meghívta magához estére. Vele megy, s bár nincs semmi terve az alváson kívül –
ez az otthoniasság meg is hatja a gyermekét egyedül nevelő s a férfiakat meg
nem vető nőt -, mégis szeretkeznek.
Ildikó
alig képes anyját rábeszélni az abortuszra: az asszony abban reménykedik, hogy
a férfi el fogja venni a gyerekkedvéért. Késő este mennek ki Öregmiklóshoz
almáért, s hogy meglátogassák, ugyanis sokat vérzik az orra, betegeskedik.
Ellátják az öreget, aki mesél a fiatalasszonynak a családról, az eltűnt családi
vagyonról, a fiúról, akinek „az apja is javíthatatlan álmodozó volt”, s akire
vigyázni kell, de Ildikónak is magára, hogy el ne vesszen a sok részletben. Az
öreg reggelre Mikulás-ajándékkal is meglepi őket. Ildikó meghatódik,
elgondolja, hogy összeköltöznek az öreggel.
Eljön
karácsony estéje. Miklós javaslatára a házinéninek is adnak ajándékot: nem volt
más otthon, csak egy pár harisnya. A néni úgy meghatódik, hogy egy régi
emlékét, köves aranygyűrűt ajándékoz Ildikónak. Miklós hálóruha-készletet ad
feleségének, aki nem örül: elkeseredik a méregdrága francia holmi miatt.
Csúnyán veszekednek, sértegetik egymást, Miklós vacsorázni sem akar. Így
fekszenek le. Öregmiklós várta őket, de csak az emlékein merenghet. Feleségét,
Jusztinkát 1944-ben a lovász feljelentése miatt elvitték, amikor ő ott sem
volt, s később sem tudta megmenteni. Soha nem tért haza.
Szilveszterre
Mikós tévét vett részletre s ezt még felesége is helyeselte. Miklóst kinevezték
a Magyar Csárda vezetőjévé. Oda ment Ildikó is szilveszterezni. Alig tetszik
neki ott valami, okítani próbálja a férjét, s szokása szerint spórolósan
fogyasztana. jelenetet rendez, amit Miklós az asszony terhességével magyaráz a
többieknek. Ildikó ajándékul ajánlja fel, hogy költözzenek össze az öreggel egy
városi lakásba. Miklós ezen felháborodik, s az éjféli ünneplés pillanatában már
gyűlölik egymást.
Újév
után felkeresik Tercsi mamát, hogy kórházba vigyék. Míg Ildikó ruhát vasal, ő
is előadja a maga változatát Ildikó 14 éves kori ügyére: szerinte a lány volt
szerelmes, s ő ártatlan a dologban. Este Miklós egy kiló banánt visz haza:
Ildikó nagyon szereti. A fiatalasszony belázasodott, influenzás. Örül a
banánnak, de nem enged orvost hívni. A lábadozó Ildikót meglátogatta
Öregmiklós. Az asszony előadja neki összeköltözési tervét. A bácsi szerint, ha
ezzel könnyíti a fiatalok életét, meg kell próbálni. Közben magában tanácsot
kér a feleségétől is s felidézi, milyenek lehettek utolsó napjai. Miklós nincs
elragadtatva a hírtől.
Februárban
Ildikót kinevezik igazgatóhelyettesnek. Nagy erővel látott munkához, de sok
bajt okozott: elment a fűtő, megsértődtek a takarítónők, de a kolléganők is.
Kiderült, hogy a gyerekek Zabszemnek csúfolják a kistermetű, de kardoskodó
tanárnőt, pedig amikor odakerült rajongtak érte. Pedagógiai kudarc éri énekórán
is: ő Mozartról akar beszélni, a gyerekeket éppen a Beatles együttes érdekelné,
de ő nem képes alkalmazkodni a helyzethez, mérgében szigorúan feleltet.
Egyszer
elment Trudival anyját meglátogatni. Az asszony rá se bír nézni beteg
gyerekére, s azon sírdogál, hogy nem szülhette meg a férfinak az újabb
gyereket, aki ezért nyilván elvette volna feleségül. Ildikó egy alkalommal még
Turbucz nénivel is csúnyán összevész. Miklós nem való főnöknek, bár a
beosztottai szeretik, de csökken az üzlet forgalma, s nincs is kedve a
feladathoz. Kapeller figyelmezteti: még csak próbaidős. Miklós érzi, hogy ott
kell hagynia a csárdát. Már a válópert emlegetik, amikor üzenetet kapnak, hogy
baj van Tercsi mamával. Az asszony néhány napja veszekedett a „vőlegényével”,
majd bevett egy doboz gyógyszert, s a gázt is kinyitotta. Három nap múlva
törték rá az ajtót. Ildikó idegösszeomlást kap, az önvád is kínozza. Miklós
kórházba viszi, sok pénzt költ az orvosokra, az ápolásra, a mama temetésére is.
Amikor Ildikó lábadozik, azonnal a költségeket kezdi számolni, s megrémül és
felháborodik a „tékozláson”. Férjét hibáztatja: még a nagy bajban sem volt
képes megkomolyodni. Gyűlölettel válnak el egymástól a kórházban.
Miklós
csomagol, amikor hazaér a kórházból a felesége. Turbucz néni hiába próbálja
őket összebékíteni. A férj Öregmiklóshoz távozik. Az asszony, meglátva, hogy még
a szobaszökőkutat is eladta a férje, dühödten, hiszen ez már csaknem lopás,
utána indul. Öregmiklós már két hete súlyos beteg, tüdőtágulása van, beszélni
is alig tud. Utasítja a fiatalokat, hogy azonnal adják el a házat, és vegyenek
lakást. Betegágya mellett megbékél a két fiatal, nagypéntek napján, húsvét előtt
elhatározzák az újrakezdést, s közben mindegyikük arra gondol, hogy a másik
most már talán megváltozik, tanul a hibáiból.
Talán
így lesz, talán nem. Reményt az adhat, hogy meg fog oldódni a lakásgondjuk. Ám
kérdés, hogy valóban az volt-e a legfőbb baj köztük. Ildikó gyakran álmodozott
ugyan az elért cél utáni állapotról, a nyugalomról, de az is valószínűsíthető
hogy akkor is újabb célokat hajszolna: például gépkocsit, nyaralót. Miklós a
törökbálinti házban képzeli el a jövőt, Ildikó pedig a városban. Lényegük
szerint aligha fognak változni, reménykedni csak abban lehet, hogy megtanulnak
alkalmazkodni, elviselni házastársuk másságát. S így a szinte jézusi szelídségű
férfi és az inkvizítori hajlamokkal megvert asszony – hiszen lényegében
ugyanezt szeretnék: boldogan élni – tényleg megbékélhet egymással.
A
két személyiség rajza az egymásra találás után egyre inkább az eltéréseket
hangsúlyozza. Nemcsak származásuk, neveltetésük más, de jellemük, életfelfogásuk,
követhetőnek tartott életformájuk is. Ez a regény is tárgyias részletezéssel
mutatja be a hétköznapok átlagos világát, két ember elhidegülését, a szerelem
kételkedésbe, majd ellenségeskedésbe fordulását. Sokoldalúan és igencsak
hullámzó módon alakul bennük a másikról alkotott kép. Bár nagy segítséget
kapnak az öregektől (Öregmiklós, Turbucz néni) és a munkahelytől is, a s korban
szokásos átlagnál mindenképpen jobb az egzisztenciális helyzetük, lakásgondjaik
sem tragikusak, egyaránt gyengének bizonyulnak mind a munkahelyen, mind a
családban.
A
Tercsi mama halálát követő betegség aztán végleg eltávolítani látszik őket egymástól,
Öregmiklós betegsége, a várható újabb halál viszont békét hoz, a „feltámadás”
reményét. S akkor a két, önmagában helyes emberi tulajdonság: az álmodozás és a
céltudatosság kiegyenlítheti egymást, arányosan mutatkozhat meg mindkettejükben.
A tárgyias történetnek ez a példázatos tanulsága.
Forrás: 7x7 híres mai
magyar regény 248-256. old., Móra Könyvkiadó 1977.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése