Mennyekben lakozó imádandó fölség,
Kit körül környékez ragyogó fényesség,
Birtokodban vagyon tűz, víz, föld, forgó ég,
Országlásodban nincs sem eredet, sem vég.
Te természet szerént meg nem változható,
Kibűl irgalomra leginkább vagy hajló,
Szóllanék keveset, noha vagyok gyarló,
Büntetésre méltóbb, mint kedvedre való.
Szóllok mégis, mivel vagyok kézi munkád,
Noha reménségem kicsin biztatást ád,
De minthogy minden test támaszkodik csak rád,
Nem kétlem, áldásod hogy engemet is áld.
Mit mondjak, vétkem sok, mint föveny, szapora,
Égig emelkedik bűzi s poshadt doha,
De oszlatja, mossa irgalmad zápora,
Mint széltűl hogy oszol fűz virágnak moha.
az vétkeket valljon kicsoda értheti?
Nehéz sulyságokot senki nem mérheti,
S nem mindeniket is eszében veheti,
Kiért haragodot de érdemelheti.
Ez titkosoktól is tisztíts hát engemet,
Zabolázd elmémet s tartóztasd nyelvemet,
Mint szú féreg és moly ne rágja mellyemet,
Tölthessem szentid közt nyugovó helyemet.
Idegen s nem ösmért vétkimet is bocsásd,
És tulajdonimra vess nyithatatlan zárt,
Kerülhessem távol azt az iszapos sárt,
Undokításival ki torkomiglan márt.
Ne szállj pörben velem, ily gyarló szolgáddal,
Ne kívánj győzködnöd ily romlandó náddal,
Természeted ajánl szent diadalmaddal,
Hozzád tért esdőket födöd irgalmaddal.
Én poshadt, én undok, por hamuból való,
Mi lehet énbennem kedvedre ajánló?
Csak az, mi malasztból származik rám hajló!
Mit féljek? előtted áll az közbenjáró.
Támaszkodom annak ép áldozatjára,
Azki bűneimet vette föl vállára,
Adjad, legyek készült szent vacsorájára,
Segélj, Jézus, s jöjj el holtom órájára.
Vedd hozzád lelkemet, kit bennem tartottál,
Szörnyű haláloddal kit meg is váltottál,
Áldott légy, hogy mennybűl értünk leszállottál,
Ahol üdvözíthetsz, meg oda hatottál.
Szép lakóhelyeket készítesz azoknak,
Kik szód hallásához s tartásához szoknak,
És tégedet tartnak fő bizodalmoknak,
Adjad, legyek én is rendiben számoknak.
Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei
- Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése