Mint az szomjú szarvas, kit vadász rettentett,
Hegyeken völgyeken széllel mind kergetett,
Rí, leh, s alig vehet szegény lélegzetet,
Keres kútfejeket.
Úgy keres Úristen lelkem most tégedet,
Szerte mind kiáltván az te szent nevedet,
Szabadulására, hogy onts kegyelmedet,
Mint forrásfejedet.
Ételem mert nincsen fohászkodás nélkül,
Italom csak méreg keserű könyvemtűl,
Midőn ily szót hallok én ellenségimtűl,
Kiben lelkem elhűl,
Mond: Te számkivetett, nyavolás megomlott,
Amaz reménletted Istened most holott?
Tőled immár régen talám elhasomlott,
Hogy vagy ilyen romlott?
Mely szó csak meg nem öl nagy szégyenletemben,
Hogy kevél ellenség azt véti szememben,
Kin elkeseredem, s ottan jut eszemben,
Mint éltem helemben,
Midőn nagy sereggel, zengéssel-bongással,
Templomodban mentem szentelő áldással,
Szintén az ajtódig, sok szép hangossággal,
Oly nagy méltósággal!
De te mindazáltal szomjú lelkem ne féll,
Sőt régi uradban minden ellen reménll,
Bízván kegyelmében, higgy és csendeszen éll,
Gonoszt hozzá ne véll,
Mert még megtéríti régi szerencsédet,
Kiben virágoztat jókkal úgy tégedet,
Tél után tavasszal mint az szép kerteket,
Megáldja fejedet.
Kiért mondasz te is néki dicséretet,
Mint egy fülemile sok szép énekeket,
Ámbár szenvedjek hát érte mindeneket,
Nyellek sok bút s mérget,
Csak legyen korosként lelkével mellettem,
Hogy fájdalom miatt ne vesszen el éltem,
Mint Jordán és hermon fogyhatatlan hitem,
Legyen erős lelkem.
Mert ha tenger búsul parancsolatjára,
Hát rám is ő ereszt bút bűnös fiára,
Támaszkodom azért jóakaratjára,
Mint atyám karjára.
Főképpen hogy tudom már hogy nemsokára
Megkönyörül rajtam az bosszúságára,
Az ki járt életem vesztére s kárára,
Szégyenvallására.
Kiért áldom őtet, erős kősziklámot,
Csak ne hagyja fogyni el bizodalmomat,
Mikor bosszontással gyújtják nyavolámot,
Mint olajjal langot.
Mondok: Csak ne kérdjék, hogy hol én Istenem?
Mert mérgemben akkor nem tudok mit tennem,
Hogy azzal terjesztik keservemet bennem,
Kész volnék holt lennem.
No azért elbágyadt lelkem te ne búsull,
Buzgó imádsággal sőt uradra burull,
Erős reménséggel csak ő hozzá szorull,
Tőle el ne fordull.
Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei
- Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése