Segéll meg engemet én édes Istenem!
Reméntelenségben ne hagyj elsillyednem,
Im minden elhagyott, nincsen hová lennem,
Nem tudok mit tennem.
Sok nyavola miatt apadott hitemet
Most többíts meg bennem, segélvén engemet,
Kit ez világ útál, csúfolván engemet,
Veszett éltemet.
Mint galamb, ki Noé bárkájából repült,
Nagy vízözön miatt meg bárkára került,
szájában ágot hozván tetejére ült,
Ki zöld ággal újult.
Szintén úgy most lelkem ő nagy ínségében
Meg tereád került kételenségében.
noha elhagyott volt; most reménlettében
Rád szállott hitében.
Új könyörgést hozott néked új ág helyett,
Ki jó reménséggel virágzott s zöldellett,
S adja ő maga is kezedben ez mellett,
Így vár bárkád felett.
Mint egy nagy bárkádban vedd bé azért szegént
Jó áldomásodban fogadásod szerént,
Hogy az kétség miatt el ne hagyjon megént
Téged, szentséges fént.
Kiből uram néked de mi hasznod lenne,
Ha az kétség miatt ő pokolra menne?
Lám már megváltottad, hogy ne égne benne,
Sőt jót érdemlene.
Régen egy galambot ha Noé megtartott,
Hát hogy hadnál engem, kit Fiad megváltott,
ki tégedet régen keserven kiáltott,
Szüve szerént áldott.
Segéll azért engem, kegyelmes Istenem,
Örvény fenekére ne hagyj alá mennem.
Kiért az míg élek, kész vagyok hű lennem,
Nagy háladást tennem.
Forrás: Az úr érkezése - Klasszikus költőink istenes versei - Móra Ferenc Könyvkiadó 1991.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése