![]()
Te fölkaroltad a síró nyomort,
Mely bús inséget roskadozva hord;
Te koldusok tanyáját fölkerested,
S levetted róluk a súlyos keresztet,
Mit a hatalmas nábob ott hagyott!
Ennek palástján más kereszt ragyog,
S ideje sincs -: nagyon kegyét vadássza!
Előre űzi gőgje, hiu láza,
S mohóságában hogy’ láthatna meg
Aljas szegényt, ki koldúl, sír, remeg
S a kit legfeljebb – ha utjába hoz
Rosz sors ilyet – lovával letapos.
Sok gazdag tán szív nélkül születik!
Mért oly hideg, mint pénze? Oh! Pedig
Kitől fakadjon e földön segély,
Ha tőle nem ki oly bőségben él,
Hogy asztalának dús fölöslegén
Lakmározhatna egy tábor szegény!
Rakott tál mellől egyszer állna fel
Megnézni: künn mily árva esdekel,
Ki az, kit lökdös, rugdos a lakáj?
Csak egyszer látná, mily szörnyű a száj
Mely éhtől, fagytól elkékülve kér,
És összes vágya egy falat kenyér,
- Ha száraz is – meg az a csont darab,
Mit már a kedvencz, elpuhult agár,
Mely a termekben büszkén ki s be jár,
Nagyúrilag, kelletlenül harap.
Csak egyszer lökné félre a garázda
Cselédet s vinné a szegényt a házba,
Mondván, a míg részvétnek könnye kél
Sivár szemében: Nos, Lázár, egyél!
Legyen megáldva, a ki felsohajt ott,
Hol szenvedést lát…! Koldusok barátja,
Ki rongyok közt is csak az embert látja,
Az ember testét, a mit isten alkot!
Az ember testét, mely személyben retteg,
Éhezve: sorvad, ütlegelve: fáj,
A melybe isten egyforma szivet tett,
Hordozza bár rongygyűjtő, vagy király.
Szived nemes volt és igaz
Oh! menj! S szárítván könnyeket, fakassz
Uj könnyeket, Mózesként, kő-szívekben!
Fakaszd, szökeltesd – járván szerteszét -
Harmatnál szentebb, áldottabb vizét
Az irgalomnak, mely a hol le cseppen
Nyomában üdv kél!…
Bűvös volt a bot
Mit Mózes a legfensőbbtől kapott
S melynek csodája ezredekre szól,
Megnyitván néki szirtkeblét a hegy;
A te kezedben nincsen más, csak egy
Vékonyka jószág… egy parányi toll!…
Maradjon mindig – áldás lengjen rája -
Az árvák véle és a jog dárdája!
Forrás: Koszoru – A Petőfi-Társaság Heti Közlönye. Szerkeszti Ábrányi Emil. 7. évf. 1. kötet, 5.szám,1885.
Jó szórakozást, töprengő, elmélkedő, ösztönző, vigasztaló, megnyugtató perceket kívánok az Irodalom-birodalomban! - Csicsada
2026. nov. 21.
Ábrányi Emil (1850-1920): Kaas Ivornak
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése