Ez a határhegy… túlnan átragyognak
Sugárai nem ismert csillagoknak.
Sok szép csillag csábitgat bár tüzével:
Idegen a föl, mely felé vezérel!
Uj csillagok, miket nem lát a róna
Néznek reám s ez ős határomra,
S úgy vonzódom, szokatlan vágytul égve,
Mint kinek lány először néz szemébe.
Oly közel jönnek a kék őszi égen,
Hogy csak kezem nyujtsam ki és elérem,
S mosolyganak, hogy völgyeikbe szálljak,
Ott szebb az ég, és virulóbb hazát ad.
Szép csillagok, hiába int mosolytok,
Hazátlan lelkem ott nem lenne boldog:
Csak eddig tart hazánk, eddig világunk,
Azontul mennyet égben sem találunk!
Oh csillagok! Merüljetek homályba.
Szivem követne, de örökre fájna.
Szállnék a fényes ösvényen, de arczát
Hazám földének felhők eltakarnák!
Maradj, szív! Bár iránytűként vezetne
Fényök szebb honba, távol tengerekre,
Ophirt, kincsével, megtalálnád ismét:
Szegény beteg hazádat elveszítnéd!
Forrás: Koszoru – A Petőfi-Társaság Heti Közlönye. Szerkeszti Ábrányi Emil. 7. évf. 1. kötet, 6.szám,1885.
Jó szórakozást, töprengő, elmélkedő, ösztönző, vigasztaló, megnyugtató perceket kívánok az Irodalom-birodalomban! - Csicsada
2026. nov. 21.
Bartók Lajos (1851-1902): Idegen csillagok
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése