Láttam az őszt, s olyan vigasztalannak,
amilyennek nem láttam soha még,
mert július volt, a felhőtlen égen
öröm dörgött s e mennydörgés alatt
mint József Attila versében egykor,
most is zöld lángba borultak a bokrok
s a bokrok közt a komoly lombú fák –
s a füvek is, még a letaposottak,
még azok is zöld mécsláng mindahány - -
három napja szállta meg a vidéket
és ma reggel vonult el az eső –
s a lángoló örömzöld áradásban,
melynek hátán aranytajték a szél,
szigetnyi ősz: egy piros bádogasztal,
kint felejtették szegényt az esőben
s horpadt gödrében rozsdás tócsa nőtt - - -
a tócsában egy megfulladt bogár
és három, vagy talán négy falevél.
Forrás: 101 vers az elődökről. Kriterion kiadó Kolozsvár, 2006.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése