Látok
százezer vén paraszti udvart,
süppeteg
csendben nagy poroszlóktól dúlva.
S látom,
hogy százezer meghasad küszöbön
százezer
paraszt ül tenyérbe borulva.
Pitvarnak,kamrának
széttört az ajtaja,
s szél
futkos bé rajta öldösni a csendet.
S kinn a
szérűskertnek fekete szalmáján
a vak
História veres csikót ellett.
Megzöldül
a kútvíz, néma a galambdúc,
s mint a
gyászlobogó, olyan a lomb a fán.
És a lomb
alatt nagy idő-apóka-szem
sír
százezer paraszt százezer udvarán.
Forrás: Új
Magyarország 1. évf. 1. sz. (1956. november 2.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése