Hallgattam,
ahogy hallgatott
a paraszt,
mikor dobra verték
feje fölül
a háztetőt
s a háza
végében a kertjét.
A tornác
oszlopának dőlve
néztem,
miképpen licitálnak
arra, mi
jogosan miénk
s ára
nincs földnek, kertnek, háznak.
Merre
fusson, ki pőre, mint
az
éjbe-űzött, megesett lány?
méhében
zöld jövője csüng,
mint az
éretlen meggy a meggyfán.
Merre a
kiszolgáltatott?
hisz
igazához nincsen nyelve,
s ha van,
nem szólhat az se,mert
ki van a
deszkára szegelve.
Elperelt
tulajdonunkat,
mit mi
húztunk fel két kezünkkel,
- míg
pergett pökhendin a dob –
batyuba
kötöttük szemünkkel.
Dobverők
hadja, szolgahad!
Mit
válaszoltok most a népnek,
mikor a
szájak szóra nyílnak
s a hamis
igék felől kérdnek?
Forrás: Új
Magyarország 1. évf. 2. sz. (1956. november 3.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése