Csokonai Vitéz Mihály: A magyar! Hajnal hasad

Vígadj, Magyar Haza! meg ne tagadd tömött
     Javaidtól azt a valódi örömöt,
Amelyért víg hanggal ekhózik a Mátra
     Az egész hazában harsogó vivátra.
Már lehasadoztak a hajdani gyásznak
     Komor fedelére vont fekete vásznak,
Melyeket a fényes világosság előtt
     Az elmúlt időknek mostohás keze szőtt.
Rongyos szőnyegének rongyainál fogva
     Egy nyájasabb hajnal virít mosolyogva.
Sugarait mindenfelé bocsátgatja,
     Mellyel a megrögzött homályt megszaggatja.
Bíztatja hazánkat kecsegtető képe,
     Hogy már a magyarok napja is kilépe,
S rövid időn felhág egünk délpontjára,
     S megvilágosítja főldünket sugára.
Kelj fel azért magyar! álmodból serkenj fel,
     Már orcáidra süt e nyájas égi jel.
Kelj fel! s ázsiai Múzsákkal köszöntsed,
     Elibe háláló indúlatid öntsed.
Örvendj, hogy elmúlván a hosszú éjtszaka,
     Megnyílt a napkelet bársonyos ablaka.
Ez által egy kövér reménység táplálhat,
     Hogy még napod fényes delére találhat.
Lesz még a magyarnak olyan dicső neve,
     Amilyen volt a Márs mezején eleve.
S még azok is laurust fűznek hérósinkra,
     Kik most finnyás órral néznek magyarinkra.
Idvez légy, szép hajnal! ragyogtasd fáklyádat,
     Víg egünkön mutasd mosolygó orcádat.
Jer! imé, nimfái már a víg Dunának
     Elődbe koszorús fővel indúlának.