Csokonai Vitéz Mihály: Főldi Rózsa

Nyílj ki, nyájasan mosolygó
     Rózsabimbó, nyílj ki már,
Nyílj ki: a hajnalba bolygó
     Gyenge szellők csókja vár.

Nyílj ki, gyenge kerti zsenge:
     Hébe nektárt hint terád,
Szűz nyakadba Flóra gyenge
     Bársonyos palástot ád.

Óh, miként fog díszesedni
     Véled e parányi kert!
Óh, hogy óhajtják leszedni
     Rólad ezt a drága szert!

Hadd szakasszalak le, édes
     Rózsaszál, szép vagy te már.
Hej, ha meglát, hány negédes,
     Hány mosolygó lyányka vár!

Nem, nem! egy leány se nyissa
     Büszke fűzőjét terád,
Főldi doktor szép Julissa
     Néked újabb kertet ád.

Ott kevélykedj bíboroddal
     Ékesebb bíborja közt!
Ott kevélykedj illatoddal
     Kedvesebb illatja közt!

Akkor a szép rózsafának
     Bimbaját árnyékba vedd
S benne nőtt kis Rózsijának
     Képit új rózsákba szedd.

Gráciák úgy szállanak le
     Zőld levélkéidre ma
S kedvezőn mosolyganak le
     Onnan a kis Rózsira.

Így piros orcád egészen
     Gyenge orcájára nő,
S Rózsi élő rózsa lészen,
     Majd ha a világra jő.

Rózsa lészen ő magába,
     Drága Rózsa, drága kincs,
Minthogy íly szép kert sorába
     Semmi hitvány dudva nincs.

Drága Rózsaszálba lelte
     Életét e Rózsaszál.
Főldi nedvesség nevelte,
     Mindenik jó karba áll.

Rózsa színű Júliánna,
     Itt van egy szép rózsa hát,
Vedd örömmel s várd utána
     A parányi Rózsikát.

E virágot szép öledbe
     Vedd be, és míg abba lész,
Híved is jussék eszedbe,
     Hogy köszöntésedre kész.

Én, hacsak csalatkozással
     Fébus el nem áltat ám,
Rózsival s vígasztalással
     Bátorítlak, szép madám!

És ha majd jövendölésem
     Bételik szüret felé,
Vígadásom s tisztelésem
     Bőv jutalmat nyerhet-é?

Ah, elég jutalma lészen
     Tisztelő szívemnek az,
Az, ha látom majd egészen,
     Hogy proféciám igaz.

És ha egyrészt tiszta szívem
     Abb' az inneplésbe vész,
Melybe két valódi hívem
     Kőlcsönös vígságba lész,

Majd talám nagy korra érvén
     A parányi Rózsi is,
S rózsa színével megérvén
     Gyenge elmécskéje is,

Majd ha a negyvent megélem,
     Mint öreg poéta már,
S majd ha kedves anyja vélem
     Akkor a negyvenbe jár,

Elbeszélvén Rózsijának
     Hajdani proféciám:
Rózsi a proféciának
     Vígadozni fog talám.

S rózsa színekkel virúlván,
     Gyenge szája lánggal ég,
S csókokat rak rám, pirúlván,
     Két fagyos kezemre még.