2012. ápr. 7.

Jókai Mór: Erzsébet emlékezete

Erzsébet királyné Benczur Gyula festménye


Van egy vallás, melyben minden felekezet, minden kultusz igaz hívei egyesülnek, melynek oltárát mindenki magával hordja, templomát soha el nem hagyja. E vallás parancsait is Istenkéz írta; de nem kőtáblára, hanem az emberi szívekbe. Ez az emberszeretet és honszeretet vallása.

Harangszó, zsolozsma, imádság mind Istent dicsérik, de legjobban dicsérik az urat az emberi jótettek.

Aki egy elárvult családot jobb sorsra felemel, aki a kétségbeesetteknek életkedvét visszaadja, aki elkeseredett ellenfeleket egymással kibékít, az bizonyára mind híve a vallásnak.

Hát az, aki egy egész országot emelt fel jobb sorsra, aki egy kétségbeesett nemzetnek életkedvét visszaadta, aki a trón és az ország közötti viszályt kiegyenlíteni segített, ne mondjuk-e azt e vallás szentjének? Az emberszeretet és honszerelem vallása szentjének!

Az volt a boldogult királynénk, Erzsébet. Mindenütt így látom őt magam előtt. Elkezdve azon hófehér ruhás szeráfi alakon, mely őt mint menyasszonyt tünteti fel: dicsőn uralkodó királyunk legbelső szobájának egyedüli dísze, végig azokon a tüneményes képeken, amikben mint áldó nemtőnk, mint őrző angyalunk közöttünk járt, egész addig a gyászruhás Mater dolorosa alakig, mindenütt a szentek glóriáját látom körüle sugározni.

Fényes és utolérhetetlen mintaképe volt ő egy királynénak, de fényes és követésre méltó mintaképe a gyermekeit szerető anyának, a hazáját szerető honleánynak, az emberszerető védasszonynak.

Amit a hatalom, férfierő, bölcs ész nem bírt megoldani, azt a szerető női szív megoldotta, összeköté.

Erzsébet királyné nevét emlékszobrok, mauzóleumok fogják megörökíteni, de minden ércnél, márványnál tartósabban fogják ezt fenntartani azok az intézmények, melyek az ő áldott védnöksége alatt a szenvedő emberiség s az előre törekvő nemzeti mívelődés javára keletkeztek. - Ott, ahol a szenvedés örök, ott hangzik valóban az örök ima: s ahogy a szenvedést felváltja az enyhülés, úgy következik az imára a beteljesülés, mindennap, amíg csak szenvedők lesznek a világon, akik az égre emelik kezüket, s onnan várják megszabadításukat.

A szenvedők, a hazájuk sorsán töprengők, a jövendők felett kétségbeesők mind-mind őt keresik ott az égben: eltűnt védangyalunkat, Erzsébet királynét. És bizonyára ott találják.

Nem hagyhatott el ő bennünket: annyi millió szív szeretetének sugarai visszavonzzák őt a hazához, s ki életében áldó nemtője volt nemzetünknek, égbeszálltával védszentjéül fog megdicsőülni.

Életében két koronát viselt: egyik a királyi aranykorona, másik a mártírok töviskoszorúja. Mi hisszük és valljuk, hogy most már a harmadik korona is dicsőíti fennkölt homlokát: a megdicsőültek csillagokból font aureolája.

A legmagasabb helyről ezt a szót hallottuk a legnagyobb fájdalom kitörésében: "Ha tudnák a magyarok, miket tett őérettük a megdicsőült királyné!"

...Tudják.

Nincs honleány, nincs hazafi, akinek a krédójából ez a tudás hiányoznék.

S amíg a magyar szívekben forró vég fog bugyogni, addig bizonyára mindig ünnepnap lesz e hazában Erzsébet királyné nevének, születésének és halálának napja. Ma is összejöttünk a Te emlékedet megünnepelni, óh, megdicsőült királynénk, nem hogy mi imádkozunk teérted, hisz Te az örök üdvösséget megérdemelted egész életed minden cselekedetével, hiszen Te viselted szívedben az Istenanya tőreit, hisz Te csak az erényeket ismered, a bűnöknek még a fogalmát sem, a Te lelked fehér köntösére egy foltja nem vetődött a földi homálynak. Te már ott ülsz a szentek sorában, s látod színről színre Istent; de mi kérünk Téged esedezve, hogy te imádkozzál miérettünk a népek Atyjához, a királyok királyához, hogy áldja meg, védje meg a mi jó hazánkat, adjon népeinek békességet, egyetértést, hűséget és kölcsönös szeretetet, s áldja meg hosszú élettel, dicsőséges uralkodással a mi szeretett királyunkat, akit a Te angyali szellemed ihlessen az égből, mint egykor a földön, hogy népeinek boldogságában találja örömét, dicsőségét. Amen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése