Az iskolát most látom nagynak én.
Hol egykor úgy kínoztak engem,
nagy, sárga, vén falán fáradt szemem
most egyre-másra rajt felejtem.
Mint égi ablak egyre-egyre nő.
Majd oszlopos csarnoknak látom.
Kihalt honom fölött te légy a jel
e fegyverdúlta déli tájon.
Te légy a jel és ódon könyveid
és szobraid nemes vonása,
mint szemre fény és szívre édes ír,
úgy hulljon házunk asztalára.
Vén hársfasor alléja most vezess.
Légy a félig-vaknak rácsa.
Ne hulljon mélybe s légy a rabnak is
mézhomlokú jó porkolábja.
Vezesd e sárga, vén falak közé,
melyek szemében egyre nőnek.
Ágyútlan váraink, vén iskolák,
ti vagytok szárnyai jövőnek!
Mint hajdúk hajdanán, sáncok ölén,
szorítva kardjuk s bibliájuk,
úgy légy nekünk tudás, szívünkre nőtt
szabadon választott királyunk.
(Forrás: Takáts Gyula: Vulkánok, fügefák Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése