Öreg faun, a szivedet még
Meg-meglegyintik lágy kacsók.
S átlobban agyadon az emlék:
Mily mézes volt a nympha-csók.
Ajkad gonosz mosolyra torzul.
S lehunyva könnyes szemedet,
Vig képek raja lep meg órvul.
Dús keblek hava hiteget.
Ligetet látsz; fák közt - mesés hely
Nymphák bokáznak, Pán zenél.
S te lesből, szilaj szökkenéssel,
Csinyt űzni köztük termenél.
Megkergetvén a pajkosabbját
- Mind úgy oson, mint fürge nyest -
A legszebb szőkét elragadnád,
Hogy cirogasd s kegyére less.
De jaj, hová vitt a merész hév?
Csalárdságot sugott a nád.
Ha mostan egy sik tóba néznél:
Torz vén fej fintorogna rád.
Melyik nymphának tetszenél te?
Hevedre fittyet hányna mind.
Sóhajodat csak bizd a szélre,
Ha még új vágy okozna kínt.
Menj, ülj egy forrás friss fejéhez.
Nézd sirva, hogy kel a patak.
Sírj és nézz, amig körül éj lesz,
S hab és könny hozzád feldagad - - -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése