Juhász Gyula: Nosztalgia

A vad Nyugat csodáiból
Visszahajol Keletre lelkem,
Hol ős, örök hazám terül
A végtelenség pusztaságán
És mély, kevés bánat borong
Az ázsiai égre árván.
Mert ez az én tűnt örököm,
Nem, nem, soha
Soha, míg a világ világ
El nem hagyom és el nem érem
A tájat, nem tudom, hol is már,
Csak azt tudom, bús cimborák,
Hogy ittam új öröm borát,
Olvastam Tolsztojt és Zolát,
De jaj, én soha és seholsem
Találtam eddig meg magam,
Aki van, örök óta van,
Anonymusban, bibliában,
Új hitben, régi krónikában,
Valaki, aki bennem szendereg,
Volt őrült és jós, öngyilkos, beteg
És nem lelte meg még az életet!