2026. nov. 22.

Palágyi Lajos (1866-1933): A végzethez

 Palágyi Lajos 1920 körül (Székely Aladár felvétele)
Hatalmas nagy úr, irgalmatlan végzet,
Csak föfd be mélyen, döfd szivembe késed’,
Csak sujts a porba, sujts könyörtelen,
Hatalmadat csak éreztesd velem.

Im itt hánykódom lázban, megtörötten,
Karom oly gyönge, agyam oly tehetlen.
Mi lett ez ifju testből? Satnya váz.
Minden tagomban a halál tanyáz!

Ha fekszem csendben mozdulatlanul,
Egész bensőmben izzó láva dúl,
Ha mozdulok, szivemen átnyilal,
Ha szólok, hangom fuldoklásba hal.

S én tűröm ezt, nem ontok könnyeket,
Nem szitkozódom végzetem felett,
Imára nem nyitom fel ajkamat,
Vérző szivemből átok nem fakad.

Legyőztél, végzet, eltiport kezed
S én mégis, mégis daczolok veled.
Van, mi vigaszt önt életembe még,
A gyűlölet, mely tört szivemben ég.

Legyen bár kínom örök, végtelen,
Kárhozzak el bár pokol mélyiben,
Porom ne leljen soha nyugodalmat,
Gyűlöllek zsarnok, gyűlölöm hatalmad’.


Forrás: Koszoru – A Petőfi-Társaság Heti Közlönye. Szerkeszti Ábrányi Emil. 7. évf. 1. kötet, 17.szám,1885.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése