Harsányi Béla (19. sz.): Emlékeztek rája

- Emlékezés Aranyra, születésének évfordulóján -

Omlatag vén torony, mohfutotta bástya,
Régi hajdufészek, emlékszel-e rája!?
… Mikor a húnyó nap fényit rád vetette,
Romodon mélázott fájó tekintetje -.
Álmodozó lelke távol, messze szálla,
Belé ittasult a színes délibábba…
Lovagok, daliák ott az úszó ködbe’
Buzogánnyal törnek: tatárra törökre?

Most oltártűz gyullad, vagy lobogó fáklya…
Ugy csillog valami, tündérruha sávja?
… Etele kezében villan Hadur kardja,
Reng, remeg a vén föld keletre, nyugatra…
Felhőkből intnek a budetini tornyok,
emeli a zászlót Keve, erős bajnok;
Dübög a rúd, folyik a keszii torna…
Hogy nézi pihegve Rozgonyi Piroska!

Hajh! Rég nagy napok, napsugaras tájak;
Olyan édes, bús is visszanézni rájok!
Álomittas sugár czikázik a szembe;
Méla könycsepp reszket végezetre benne.
Az avar-levélre fényes rege írva,
E a hős, hajh, régen lefeküdt a sírba!
Szellőszárnyra kapva él, szól még a nóta;
De hol van a kobzos, a ki eldalolta?

Feljajdult a dalnok rideg, puszta házba’
Körülte a tájék halottak tanyája!
Még kisírt a vihar elhaló zenéje,
A pusztuló füzön úgy rezg a levélke.
A sirokon mintha valaki kaczagna…
Vagy tán nem, panasz az: Ráchelnek siralma
Elsuhan-lebben a régi barát árnya…
„Csak egy-egy sugárkát népem Jehovája!”

Borongó vak éjben fellobog a lámpa;
A ködből, homályból kicsal a tisztásra.
A kétely elölve, a csüggedő térden…
Tanít imádkozni kézkulcsolva szépen,
Aztán felkel büszkén. Haját vad szél tépi:
Nem fél téli vésztől az igazi férfi!
A ravatal felett, mint próféta állva
Feltámadást jósol, hajnalt éjszakára! -

És kelt az alvó nap… rájasütött fénye
Ősz öreg embernek barázdás képére.
Ünnep-ének zendült kiáltva, harsogva;
Futott ő: róla szólt a hála-zsolozsma.
Hol az ingó szellő suttog falombjával,
Leveles galy alól kiszól a madárdal;
Mormoló viz által… futott a magányba.
Dunasziget tölgyi emlékeztek rája!?

Forrás: Tanulók Lapja 3. évf., 9. szám, 1896. márc. 1.