Szendrey Júlia (1828-1868): A költészethez

 
Oh, költészet, fogadj be templomodba,
Fogadj be engem papjaid közé,
Hisz istenséged senki úgy nem vallá,
Senki, mikint én, úgy nem érezé.

Gyermekkoromban, öntudatlanul bár,
Igéidet rebegték ajkaim,
Sejtvén, hogy egykor te lészsz csillagom majd
Az élet sötét, kétes útain.

Az ifjuság és szerelem korában
Rózsákkal hintett pályatér helyett
Én a tövises ösvényt választám, mely
Közelebb vitte hozzád lelkemet.

S midőn a percnyi üdvösség tüntével
A fájdalomnak órája ütött
S kétségbeesésem, mint a tenger árja,
Összecsapott immár fejem fölött,

S mint forgó örvény vitt, sodort magával
Körülem fonván csábos karjait,
S hogy szabaduljak égő kínaimtól,
Időelőtti, kora sírba hítt:
Oh, ekkor, ekkor… az önfenntartásnak
Sugallatából, mint rémült hajós,
Ki a tengerbe hányja kincseit, hogy
Megmenthesse a sülyedő hajót,

Ugy téptem én ki,- s jaj, hogy ezt cselekvém! -
Keblemből minden drága érzeményt;
Feláldozám az élet gazdagságát
Egy értéktelen, koldus életért.

Csak egy maradt, egy szentkép birtokomban,
Feldult egyházam oltárképe volt,
Tekintetem föl a magasba hívá,
Mig térdem le a porba roskadott.

A vakmerő  kéz, mely letépni nyúlt fel,
Imádkozásra fonta ujjait,
Nehéz sohaj szállt fohászkodva hozzá
Az ajkról, mely már káromlásra nyilt.

Te képed volt ez, oh költészet, képed,
Az egyetlen kincs, mely enyim maradt,
Mely hajnalt küldött hosszu éjszakámra,
Vetvén reám egy fényes sugarat.

Oh, ne vond vissza e sugárt lelkemtől,
Mint égető nap áradjon reám;
Habár fényedben, oh én istenségem,
Feloszló harmatcsepp leszek csupán!

Forrás: Alföldiek segélyalbuma . MDCCCLXIII. Szerkeszték:  Reviczky Szever és Zilahy Károly. A tiszta jövedelem a szükség által sujtott alföldi nép gyámolitására lőn fordítva. Deák Ferencnek, a nemzeti közvélemény országosan tisztelt képviselőjének, hazafiui kegyeletük jeléül ajánlják a szerkesztők. Pfeifer Ferdinand bizománya Pest, 1864.