Szász Károly (1829-1905): Madách Imréhez

 
Oh ember gyász-sorsának siratója,
Tragédiánk bölcs éneklője te!
Mi az, mi szived kétségtől megója,
Van-e hited, fajod jövőjibe’?
Mig azt szünetlen küzdni s bukni látád,
S hogy a multnál silányabb a jelen:
Az eszme nem veté-e fátyolát rád:
- Hogy küzködése eredménytelen?

Ha látod Ádámtól a phalanstérig
A nyomorú embert balságiban:
Hogy e látmány utadról le nem térit!
Mi tenned, élned biztasson, mi van?
S nem Sergiolust mondod legbölcsebbnek,
Midőn kéjről csak kéjre tántorog,
S üresen menni egy órát sem enged?
- Szólj, van-e vágyó hölgyed s lángborod?

Miltiáddal a népért ontsd-e véred,
Mely gyanuval bánt s pallóssal fogad?
Vagy Keplerrel az ég ürét míg méred,
Eljátszasd földi boldogságodat?
Eszmékért gyúlongj, tiszta lelkü Tancred,
Miket hivői szennyeznek be ép’ -?
Vagy, Danton, bőszen ordits szabadságért,
Mely vértőből kél s vértengerbe lép?

Mert, hogy embernek sorsa körbe-forgás,
Melynek ki-útja nincs, te tanitál…
És könyved mégis édes enyhü forrás,
Mely fölött örül egy magosb hit áll:
- Hogy mint a föld nem forg csak körbe, körbe,
De napjával halad végetlenül -
Az ember is, végetlen pályát törve
Halad, emelkedik s megistenül.

Oh nincs hiában e nagyok küzdelme,
Bár maguk a küzdők elvérzenek!
Nem ég hiában annyi magas elme,
Hiában annyi sziv nem ver, remeg;
Mert mint az óra rezgő nyugtalanja
Egy helyben tapos szünes-szüntelen,
De jár a mű s a nagy időt mutatja,
Mely mindig mult s mégis mindig jelen.

Ezt tanulám én versedből, barátom!
S azóta szívem nyugodt és szilárd.
A küzdők vérét mosolyogva látom,
Bár küzdjön s essék uj s uj milliárd;
Mert nagy s kicsiny, hol mind egy célra
Ott óriás a munka s a siker…
Vesszünk egyenként, - de több mindnyájunknál
Az emberiség. S annak élni kell!

Forrás: Alföldiek segélyalbuma . MDCCCLXIII. Szerkeszték:  Reviczky Szever és Zilahy Károly. A tiszta jövedelem a szükség által sujtott alföldi nép gyámolitására lőn fordítva. Deák Ferencnek, a nemzeti közvélemény országosan tisztelt képviselőjének, hazafiui kegyeletük jeléül ajánlják a szerkesztők. Pfeifer Ferdinand bizománya Pest, 1864.