Köszöntöm ezt az éji órát!
- Üres, fárasztó volt a nap;
Lomhán vonultak el az órák,
Mint lomha, szürke madarak.
Most bágyadás érzése jár át...
- Láng fénye reszket a falon,
A szoba langyos félhomályát
Betölti áldott nyugalom.
És minden csendes pihenésre,
Békességes álomra hí;
De nem tudok pihenni mégse,
Ébren tart most is valami.
Az ablakfüggöny szertetárva,
Beszáll az égi lehelet,
- Künn téli éj fehér világa
Virraszt az alvó föld felett.
Titokzatos, halkfényű nappal
Kél az ezüstös ég alatt,
Enyhébb, szelídebb mint a hajnal,
Nyájasabb mint az alkonyat.
Derült, összhangzón tiszta minden,
Elszállt a földről bú, harag,
Fenn álmodó ég, csillag, itt lenn
Elomló fehér sugarak.
És lelkem telve álmodással,
Békével telve már szívem;
Az éj hozzám lassan beszárnyal
S elringat lassan , szeliden!
Forrás: A Hét 1894., V. évf.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése