Czóbel Minka kisasszony ér annyit, hogy udvariaskodással meg ne alázzuk. Az Ábrányi kötete még a karácsonyi hétről késett ide, míg a recenzióra váró könyvek közül a kisasszony kötete a legfrissebb - pár napja csak, hogy megkaptam. Igaz élvezettel olvastam a Fehér dalok-at - a Czóbel Minka harmadik kötetét, amely sok tekintetben áll fölötte, és semmiképpen sem marad mögötte az első kettőnek. A Justh Zsigmondéval együtt egy külön irányt jelent az ő produkciója - kedvem volna az iskolájukat mimosa-iskolának nevezni. Az érzésnek hihetetlen átfinomulása az ő jellemzőjük, amely a legkisebb behatást megérzi, és reagál is rá. Kultúrhistóriai álmodozás, szimbolista ábrándozással elegy, ez az ő költészetük, amelynek az én száraz eszem ellentmond, de a bolondos szívemet és a beteg idegeimet, bevallom, végtelenül megkapja. Különösen az ő parasztszeretetükkel szimpatizálok, amely a legdurvább, de a hamisító kultúrától legérintetlenebb hüvelyben keresi a leglégiesebb valamit: a népek lelkét. Jól látom, ez igaz érzés, ez rajongó rokonszenv, és nem affektált pásztorjáték. Nem a nyaraló hűs teraszáról a verejtékes aratókat szenvelegve szánó nagyúri nagylelkűségi roham, hanem az a titkos vegyi rokonság, amely a végleteket, a civilizáció legalját és legcsúcsát egymáshoz vonzza. Persze, praktikus eredményeit tekintve, ez a vonzalom nem plátói, és nem ártatlan: Németországot éppen most sodorta egy lelketlen agrárpolitika veszedelmeibe. De költőileg szép, és Czóbel Minkánál a megfigyelésnek olyan leleményességében és igazságában, és olyan szerencsés formában találhatni meg, amely méltó minden tapsra és minden rokonszenvre. Ám a szimbolizmusába még mindig nem tudok belenyugodni, ami lehet, hogy az én hibám. Én még mindég úgy érzem, hogy ez az irány sohasem lesz egyéb, mint - elismerem, hogy Czóbel Minkánál tökéletes - megtestesítője ennek a triviális mondásnak: Nesze semmi, fogd meg jól. Az álmatag poétalélek előre sejtette az ilyen prózai ellenvetéseket, és a szép kötet első darabjában előre védekezik ellenük, a délibáb, úgymond, nem valóság? Hiszen szemmel láthatóan itt lebeg előttem, ezüst fényben, a nehéz, nagy, déli levegőben! Ám legyen, és legyen valóság a délibáb. De ha valóság is, a dolgoknak képét fordítva mutatja, s megcsalja azt, aki bízva fut utána.
IGNOTUS
Forrás: A Hét 1894., V. év.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése