Vedd vissza Isten! ezt a lantot;
Vedd vissza, nincs benne öröm:
Fáj, ha végig zeng rajta ujjam;
Fájdalmamban összetöröm.
Mit ér a dal, bár édes is,
Mint a szeráf-lehellet?
Ha nem birja elzengeni:
Hogy téged mint szeretlek,
Óh Isten! mint szeretlek!
A felhő boldog én helyettem,
Lábadnál ömleng kedvire,
S határtalan, forró szerelmét
Villám-ajakkal zengi le;
Erdőket gyújt tömjénedül,
Szívet, világot renget…
S én nem birom elzengeni:
Hogy téged mint szeretlek,
Óh Isten! mint szeretlek!
Az óriás hegy, a magasság,
Egy hozzád nyult forró ima;
A térdelő völgyek, a mélység:
A nagy világ alázata;
A hegy szele,völgy csermelye
Szerelmedről csevegnek…
S én nem birom elzengeni:
Hogy téged mint szeretlek,
Óh Isten! mint szeretlek!
Irigylem a napnak sugárát,
Olly fénynyel irja le neved!
Irigylem az éjfél sötétét,
Olly csillagokkal tiszteleg;
Irigylem a kis gyertyaszált,
Mit oltáridra tesznek…
S én nem birom elzengeni:
Hogy téged mint szeretlek,
Óh Isten! mint szeretlek!
Irigylem a kisded pacsirtát,
Mert olly gyönyörüen dalol,
S mindig hiszem, ott a magasban
Már kebleden zeng valahol:
Azért száll le olly csendesen;
Meglátott… szive reszket…
S én nem birom elzengeni:
Hogy téged mint szeretlek,
Óh Isten! mint szeretlek!
Áldottabb nálam a virág is,
Melly néked illatot lehel;
És áldottabb az őszi fáról
Lehullott hervadó level;
Hisz olly lágyan rólad susog,
Mint álmában a gyermek…
S én nem tudom elzengeni:
Hogy téged mint szeretlek,
Óh Isten! mint szeretlek!
Áldottabb a fű szála, mellyen
a harmatcsepp feléd ragyog;
Áldottabb a kis, lenge porszem,
Melly fölfelé tör, kavarog;
Áldottabb mind, kimondja mind:
Hozzád mikép epednek…
S én nem birom elzengeni:
Hogy téged mint szeretlek,
Óh Isten! mint szeretlek!
Minden csöpp vérem hő imádság,
Mint egy piros, kis olvasó;
Minden hajszálamon egy-egy dal
Ling-leng hozzád fohászkodó;
Gyémánt-betű minden könyem,
Melly irja szent szerelmed…
És nem birom elzengeni:
Hogy téged mint szeretlek,
Óh Isten! mint szeretlek!
Vedd vissza hát, vedd ezt a lantot,
Hiába minden zöngelem;
Mi másnak olly magas gyönyört ád,
Ah! az mély fájdalom nekem.
Mit ér a dal, habár reá
Uj csillagok születnek…
Ha nem birja elzengeni:
Hogy téged mint szeretlek,
Óh Isten! mint szeretlek!
Forrás: Családi lapok
II. köt. 2. füzet Pest 1859.
