Haldokolt az anya,
S igy szólt siró leányához:
„Ne sirj; ne félj: nem lész árva;
Jobb anyád lesz, mint én voltam:
Rá bízlak a szüz Anyára.”
Azután folytatta:
„Kövesd az ő erényeit;
S miről eddig én intélek, -
Ki anyád lett én helyettem, -
Ezután ő intsen téged!”
A leány hallgatta:
zokogása fogadás volt.
Behunyta az anya szemét;
Leszögezték koporsóját: -
Megsiraták; sírba tevék.
Folydogált az idő…
Szép virág lett a bimbóbul;
Szép legény jött a leányhoz;
Csalfa ajka édesen szólt,
Mint a szellő a virághoz:
„Én szeretlek téged
Őszi rózsa, - árva kis lány!
S hogyha te is szeretsz engem,
Tárt karokkal várva várlak; -
Jöjj el hozzám, szép szerelmem!”…
Hattyu-teste reszket,
Mint a fázó fehér rózsa;
Lelkén küzdelmek kelének:
De szemének pillantása
Igent mondott a legénynek!
Amott a hold indul;
Fák közt vezet a lány utja…
De egyszerre visszafordul: -
Fehér asszony fényes ujja
Fenyegeti a bokorbul.
Forrás: Családi lapok
II. köt. 2. füzet Pest 1859.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése