De rossz idők járnak mostan,
Ember jár eleven holtan;
Élne, de a lelke halott,
Kárhozatot földön vallott.
Hova lesz a világ, hova?
Kérdi szivem nagy zokogva:
Ha a kevély ember itten
Vallja, hogy ő maga Isten!
Ha bele néz szegény kába
A hit erős világába:
Mintha forró napba nézne,
Kifoly a két szemefénye.
Ha az erény a bün leszen
S a bün erény a sziveken:
Kétségbe’sés sötét bárdja
Szörnyü élit oda mártja.
Ha baja közt nem lesz Isten
a kirabolt ember szivben:
Érte a sziv ollyat dobban,
Abba’ hasad meglegottan.
Ha magával összeveszett
Földi, jövő léte felett:
Feje szédül, lelke remeg,
Tébolyodás öleli meg.
Ha, a mi szent világ olta,
Véres keze lerontotta:
Lesz, a miben megfüröszsze:
Maga magát tépi össze.
De rosz idők járnak mostan,
Ember jár eleven holtan;
Nincs, mi bele lelket öntsön,
Elkárhozott már e földön.
Forrás: Családi lapok 6. Évf. II. félév 6. sz. 1857. aug. 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése