I.
Köny borult a lány szemére,
Ajka reszketett;
Atyja szótalan vetett rá
Bus tekintetet.
Majd szelíden átkarolta
A leány nyakát;
Tudva jól az őt epesztő
Mély keserv okát.
Végre mond: „Ne sírj leányom!
Meghalt bár anyád.
Isten adta, s vette őt el;
Szent nevét imádd.
Veszteségünk nagy: de Isten
Mérte azt reánk;
S ő azért még nem szünik meg
Lenni jó atyánk.
Kérd az Istent jó anyádért;
S hogy nyugodt lehess:
A keresztre föltekintve,
Higyj, remélj, szeress.
Higyj a síron túl öröklő
Boldog életet;
Melly anyádnak, óh reméld
ezt,
Már megadva lett.
S mint a harmat a virágot,
Istent ugy szeresd;
És a jóban jó anyádat
Holtodig kövesd.”
II.
Mély keservbe van merülve –
Látja a leány, -
Édes atyja: és erőt vesz
Ő legott magán.
Ráborúl a jó atyára;
S átkarolva őt,
Csóközönnel halmozá a
Néma szenvedőt.
És szelíden, mint a hárfa
Szende hangjai,
Szókra nyiltak a leánynak
Nyájas ajkai:
„Nemde túl a sír homályán
Jobb élet virúl,
S ránk halál után öröklő
Létkorány pirúl?
Jóanyám az égbe ment föl;
Szent reményem ez.
Hamva is még élni fog, mit
Most göröngy fedez.
Szent hitünk tanitja ezt igy,
Nemde jó atyám?
S mint te mondád, most az égben
Boldogabb anyám.
Nézz te is föl a keresztre:
Ezt karoljuk át;
Szenvedők enyhére adta
Isten ezt a fát.”
**
Igy beszél, imígy vigasztal,
A ki hisz, remél;
S nem rogyik le, bár szivében
Nagy bubánat él.
S mint ha oszlik a borúlat,
S a nap ujra süt,
És vidám öröm sugárzik
Szerte mindenütt:
Bánatunk is úgy eloszlik, -
Enyhül a kebel
A vigaszra, mellyel azt a
Szent hit tölti el.
Forrás: Családi lapok I.
köt. Pest 1858.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése