Ismeretlen szerző: Az én szivem

Az én szivem szende bimbó,

Melly kinyil titokban,

S illatot küld Istenének

Jó és rosz napokban.

Az én szivem vig pacsirta,

Melly fölszáll az égbe,

Szárnycsattogva visz örömet

A kék messzeségbe.

Az én szivem bús magánynak

Siró csalogánya,

A reménytelen bánatnak

Szenvedő barátja.

Az én szivem elrejtett gyöngy

Tengereknek mélyén,

A szépség csak a viharban

Tündököl szét képén.

Az én szivem vándorfelhő,

Melly fön jár az égen,

És leszáll a szomjas földre

Enyhe áldásképen.

Az én szivem szőlővessző,

A jó támaszfája,

Lángot önt lankadt mellébe,

S árnyékot hint rája.

Az én szivem lángoló tüz,

Melly a mennyet éri;

Melly világitván másoknak,

Önmagát emészti.

Az én szivem szeretetnek

Ragyogó oltára,

Rajta függ szent áldozatként

Érzelmim virága.

Az én szivem liliom, melly

Hókelyhét kitárja,

S akkor legdusabb illatja,

Hogyha szélvész rázza.

Az én szivem szirti szegfü,

Sokszor küzd a vészszel;

Ha elesik: az egekre

Néz kisirt szemével.

Az én szivem gyöngypatakra

Boruló füz ága,

Szomoruságában mélyen

Elmerül magába.

Az én szivem leesett csepp,

Fön egy zöld ág tartja,

Zúzva is a tiszta hűség

Szent kékjét mutatja.

Az én szivem lombos ág, szép

Három kis madárka:

Hit, remény és a szeretet

Ült le dal közt rája.

Forrás: Családi lapok 6. Évf. II. félév 11. sz. 1857. szept. 10.