Ismeretlen szerző: Az apácza

Paul Hocker festménye

Csendes kolostorfal között

Nagy búsan, egymagán,

Ifjú apácza lépeget

A holdas éjszakán.

Kivülről balzsam-illatot

Lehel föl a virág;

Tavasz levén  gyönyört kinál

Minden fű, minden ág.

A csattogány hűs lomb ölén

Szerelmet énekel,

A mellyre majdnem megszakad

Az epedő kebel.

És visszagondol, mint örült

Mind ennek egykoron;

Milly fény derengne mostan is

A sima homlokon:

Ha csalt remény, s hő szenvedély,

Melly ölyvként üldözé,

Nem kényszeríti menhelyért

E zárt falak közé.

S míg a virányon széttekint,

Zokogva fölkiált:

„Oh, annyi életkéj között

Csak én hordok halált!”

**

Sötét kolostorfal között

Rövid félév után,

Ifjú apácza lépeget

Borongós éjszakán.

Szilaj bivalként bőg s rohan

Künn a zord förgeteg:

A pusztitott táj felsohajt,

Mint kingyötört beteg.

Magas hótorladék alatt

Dermed virány, mező,

S a lombtalan fa rém gyanánt

Tűn messziről elő.

Elbujt a méla csattogány,

Megszüntek a dalok,

Kereszt-kasul száguldanak

Vonító farkasok.

S midőn szemlélni e vihart

A rácsozathoz áll,

Mosolygó ajkkal mondja el:

„Künn pusztítás, s halál!

S nyugodt szivemben gyógyszerül,

Rövid félév alatt,

Isten malaszt-sugárain

Dicső élet fakadt…!”

Forrás: Családi lapok II. köt. 2. füzet Pest 1859.