Hogy megvénült a föld egy éjszaka alatt,
(Nagy idő is egy éj, gyakran míg lefogyott,
Sok kebel megszakadt!)
Végig húzta az ősz deres kezét arczán,
Volt ifjuságának emlékét se hagyván!
Ruhát szerezgetett, míg sütött reá a
Fiatalság napja;
Hogyha majd megvénül, legyen legalább mi
Testét betakarja.
Letépték nyakából haramia-kézzel,
Reszket a vén koldus meztelen testével.
Jött a szent természet, s részvevőn szólt hozzá:
„Tudom mit vesztettél;
Az ifjuból vénné, s a dusból koldussá
Öregem – hogy’ lettél?
De ne sirassanak, de ne bámuljanak,
Fehér fátyolommal gyere betakarlak!”…
Téged befödtek föld; de ha én is illy vén,
Illy elhagyott lettem,
Hogy ne sirassanak, hogy ne bámuljanak,
Ki takar be engem!?
A halálnak hangját siró szellők hozzák:
„Ha minden elhágy is, én hü leszek hozzád!”
Forrás: Családi lapok 6. Évf. II. félév 27. sz. 1857. dec.
31.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése