Kigyult az áldozat tüze,
Magas lángot lövel,
A templom bátor iveit
Behintve fényivel;
Körötte ihlett férfiak
Megkoszoruzva állanak.
Ott a dicső Xenophon is,
Babér van ősz fején,
De alig kezd áldozni, s egy
Hirnök eléje mén,
S nagybúsan illy szóra fakadt:
„Bölcs férfiu! meghalt fiad!”
Mereng a bölcs, mint a kinek
A nyíl szivébe vág,
Mellére csügged ősz feje
Mint a letört virág,
S letépi a zöld
koszorút,
Melly szép homlokára borúlt…
De szól a hirnök: „hős fiad
Nem gyáván hulla el,
Áldott a kéz, áldott a hon,
Melly őt növelte fel;
A hősi kard kezébe nőtt,
A végpercz ugy találta őt!”
És földerülve hirtelen
A hallott hangokon,
„Vitézül halt meg
jó fiam?”
Kiált föl Xenophon –
S feledve baj, feledve bú:
Ismét fején a koszorú!
Forrás: Családi lapok 6. Évf. II. félév 16. sz. 1857. okt.
15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése