Honnan árad a boru az égre,
Mellynek olly szép tiszta volt a képe?
Hát szivemre a sötét bubánat,
Mint mogorva felleg, honnan támadt?
Tenger a sziv, fölzudul dagálya,
Bár mosolygva néz az ég reája;
Önmagában küszködik, csatázik, -
Egy hullámra rögtön jő a másik…
Könvbe lábad bus szemem tört fénye,
Nem tudom hogy mért? de sirnom kéne…
Keblem titkos érzetek zajától,
Mint viharban az ég arcza, lángol.
Fogsz-e szivem ujra nyugton állni,
Szétoszolván néma bus homályi?
Fogsz-e ismét zengni vig danákat,
Hogyha többé nem borit a bánat?
Hogyne zengnél? hisz nem tart örökké
A sötét bu, melly valód elönté;
S ha a vésznek szárnya szerte rebben:
A madár is akkor zeng legszebben.
Forrás: Családi lapok 6. Évf. II. félév 21. sz. 1857. nov.
19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése