(Keleti szent kép.)
Tehetetlen Ammon vakhit ülte népe!
Mi büvölte ugy le szívetek nyugalmát?
Honotokba tán csak Phtha, Neith, Rha lépe,
Vissza hogy idézzék ősidők uralmát?...
Mért dereng a szent láng könnye szemetekben;
Milly hatalmas érzet agg a lelketekben?
Kérdem ős Egyptom kegyragyogta népét,
S játszi tűz lobog fel könnyein szememnek;
Látom a malasztok
tulvilági képét,
Kisded alkotóját a magas
egeknek!
Lelkem az idők szent hajdanába téved;
S lantom a kegyelmek özönébe réved. - -
Rengő pálmalombok illatos hüsében
Alszik a kis Jézus anyja szűz ölében;
S a magasztos szent Szűz, férje közelében
Ül; a kisded arczán elmerengve mélyen. –
Isten anyja, szent Szűz! Jesse szép leánya!
Ah, hová mereng el lelked édenálma?...
De mi ez?... Miként a liljom szűzi kelyhén
A korányi harmat, köny
ragyog szemedben!
Oh, ha én e drága gyöngyöt szedegetvén,
Szent Fiad szerelmét érzeném hivebben! –
Ug van-e megirva a titok könyvében,
Hogy üdvünk koránya szent könyűdben égjen?
Meddig ül borongva a bú fellegével,
Oh malaszttal teljes, szende Szűz! fölötted;
A tör máris át mért járja kín-hegyével
Tiszta kebledet, hol pihen Egyszülötted?...
Jajja hallik Ráma kisded táborának;
S néked a szüléknek gyász sirámi fájnak!
Szívtelen Heródes! oh jaj, mit miveltél:
Látod-e, miként ing az a trón alattad?
Ki az Isten ellen orhadat izentél,
Lelked az öröklő kárhozatnak adtad!
Vajh, ki ment ki téged?... Elvonul világod;
Hallja ám az Isten azt a gyász sirámot!
Él az égi kisded,
a zsidók királya,
A ki ellen ugy dult pallosod hiába.
Nézd, mikép mosolyg fel könnyező anyjára;
Mint nyulong repesve ölelő karjába…
Mégis… e menekvők élte olly kietlen!
De vigasztalásdús, mert velök van Isten…
És azonban, a nap délhevén tul esve
Atlas ormainál keresé nyugágyát;
Még nehányszor nézett a tengerbe lesve:
S Libya oázin éj üté tanyáját.
Csend ölelte környül a szentelt családot,
S hinte a szemekre szender-édes álmot. –
Reszket a szelid lég, s mintha udvarolna,
Lengeteg lothusnak kedves illatával
Félve száll el a szent Szűz fölött fuvalma;
És megidvezülve messze visszaszárnyal, -
Arra, hol a balzsam- s myrrhafák honolnak,
Térein a Jordán-, s déli Libanonnak!
El sem ért a honba, a dús Kanaánba,
Máris visszavágyott az előbbi térre,
Fölkeresni nyugtát az éj alkonyába’
Nyugtalan sohajjal. És midőn elére,
Halkan érinté a szendergő családot;
S hűs ölébe fogta föl az édes álmot.
S mint a szent, s királyi látnok égi lantja
A dicső zsolozsmák lágy kiséretében,
zeng az illatos lég titkos áradatja;
Azután elnémul, megilletve mélyen.
Tünde égi angyal álla közelében,
S a családatyához szóla bájszeliden:
„Kelj föl, s vedd magaddal a fiút, s az anyját,
És menj Izraelbe: minthogy ők nem élnek,
Kik keresve őtet, a zsidók királyát,
Kisded életére zsarnokul törének.” –
És elindult József,
szép szűz Máriával,
Ki ölében tartá a kis Istenembert;
És megintetvén, fölhagyva Judacával,
Messze, Nazarethben biztos enyhhelyet nyert.
Forrás: Családi lapok I.
köt. Pest 1858.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése