Sir a gyászos özvegy, árva,
Sirkeresztnél térdenállva:
A hova a könyek esnek,
Ott nyilnak a nefelejtsek.
Özvegyasszony árvalánya
Nefelejtset tüz hajába;
Köny ragyog a nefelejtsen,
Hogy ki látja, könyet ejtsen.
Titkos koldus állapotban,
Kétszer annyi sok nyomor van;
Ki ne ejtsen látva, értve,
Alamizsnakönyet érte.
Kétség utján áll az anya,
Szól, de majd eláll a szava;
„Hajh, egy mód van még kenyérre:
Szent a kincs, mi lenne bére!”
„Oh anyám – szól rá a lánya –
Nincsen özvegy, nincsen árva;
Azt, mi nincsen is, megadja,
A szegények édes Atyja.
Egy a lelkem, egy a testem,
Élve sirba nem sülyesztem;
S bár utólért az utolsó:
Hit s erény lesz csak a jelszó.
Azt hiszed eladni
nincs mit?
Oh anyám, van még egy kincs itt:
Itt e haj, - ha ezt levágom,
Majd eladjuk legszebb áron.”
**
Ott a szép haj a piaczon,
Árulja az özvegyasszony:
Ott a szép haj, csodapompa
Napsugáral van befonva.
És a szép hajfürt legszebbjén
Ott az ékszer, a kis emlény:
Ott a köny s a könytükörben
Hit-erénynyel meg nem törten.
**
Arra ment egy ifju épen,
Rácsodálva szól eképen:
„Angyal lett-e, a kié volt?
Vagy az Istenadta félholt?”
„El a lány – igy sira anyja –
Éhhalálnak odahagyva;
Türt a mennyi csak reá fért,
Életenyhet vár hajáért…
Itt a hajban bekönyezve,
Könyező kis nefelejtse:
Atyja sirján szedte sirva,
Hit s erényét biztositva.”
**
És az ifju illetődve
A hajat megvette tőle;
És a lányért megajánlá
Mindenét, és még magát rá…
**
Örömében egyre jő s megy,
Fölmutat a boldog özvegy; -
S a ki látja, az is fölnéz:
Ott lakik a Gondviselés.
Forrás: Családi lapok 6. Évf. II. félév 20. sz. 1857. nov.
12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése