Ismeretlen szerző: Az ima ereje

Maria Ellenrieder (1791-1863) festménye

Szomorun cseng a kis harang,

Mint a csermely csörgedése,

Mellyet a futó enyészet

Hajt a végtelen űrébe.

A remények hit-embere

Keresztet vet homlokára:

„Miatyánk, Isten a mennyben,

Nézz le kegyesen reája!”

Boldog, a ki véget érhet,

Istenével kibékülve…

Megszakadt a láncz: az élet.

Teste tétlen, vére hülve:

De a megmenekült lélek

Szabadon száll jobb hazába.

„Miatyánk, Isten a mennyben,

Nézz le kegyesen reája!”

De ím a küzdőnek ágyát

Körbeállják hű baráti,

És a könnyezők fohászin

Visszakérő ima száll ki:

A haldokló, tehetetlen

Magzatainak karfája! –

„Miatyánk, Isten a mennyben,

Nézz le kegyesen reája!”

„Isten, óh kegyes, nagy Isten!

Tartsd meg őt, ha jónak látod:

Nézd hitök szelid világát;

Nézd az égő imalángot.

Szent Fiadnak érdem-árja

Hulljon e bus, árva nyájra:

Miatyánk, Isten a mennyben,

Nézz le kegyesen reája!”

„Tartozását hadd fizesse

Váltig, még e földön élve;

Hogy ne nézzen az ítélet

Napján szent Fiadra félve.

Teste-lelke megujulva

Lesz hitének hű szolgája:

Miatyánk, Isten a mennyben,

Nézz le kegyesen reája!”

És a haldokló szemében

Szende csillám, élet árad;

A hivők hő imalángja

Elüzé a síri álmat…

S az örömkönyűs családnak

Száll az égbe hálalángja:

„Miatyánk, Isten a mennyben,

Kegyesen tekintél rája.”

Forrás: Családi lapok II. köt. 3. füzet Pest 1860.