Nyári szellő szárnyán,
Szép aranyos gályán
Száll királyi vőlegényhez
A legszebb királylány.
Tünnek már a partok,
S a zöldell halmok,
Szép menyasszony könyes szemmel
Bucsúzva függ rajtok.
Messze tünt hazája…
Száll repül, a gálya,
Piros szinben, örömszinben
Lobog vitorlája.
Csak egy ősz hajós van
A vidám hajóban,
Vészt gyanitva, elmerülve
Komor sötét gondban.
Kisded barna felhő!
Ne kisérd a gályát,
Ne boritsd el förgeteggel
Dán király leányát.
**
Zajongó nászöröm rezegte át
A szép Frankhonnak minden téreit;
Öröm heviti az ifju királyt,
Az ifju hőst, és népe ezreit.
Vezérek, főpapok, országnagyok,
S kit a királyhoz hű érzelme von…
Mind a király, mint nap körül ragyog,
Ezüst- arany- s gyöngyökkel gazdagon.
Ezernyi gyertyafény deríti fel
A diszes egyház szent
homályait,
A hív alattvalók érzelmivel
Lobogva, miket megszentelt a hit.
Feszült kebellel várja mindenik
Az esküvőt… a kürt harsogva zeng…
A szép királyi pár megérkezik,
S a szentegyház örömriadva reng.
**
Ne öröm zengése
A templom rengése…
Fájdalomnak, gyötrelemnek
Nem remélt nyögése.
Frankhon hős királya!
Szivedet mi bántja?
Mért borúla szép orczádra
Rettegés homálya?
Miért reszket ajkad,
Milly átok az rajtad,
Hogy olly félve mondod a szép
Hűségfogadalmat?
Szived szép arája
Összeborzad rája,
Nem királyi rózsa már ő,
Halvány liljom szála.
Gyászos barna felhő!
Az aranyos gálát
Mért követted? mért busítod
Dán király leányát?
**
Komoly tanácskozásra gyültenek
Szorongó szívvel az országnagyok;
Feszült kebellel várják mindenek,
Melly részre mondatik ki majd a jog.
„Királyunk frigye szélylyelbontható”…
Igy szól a párt, - ámítva önmagát,
Mert a kebelben mást beszél a szó,
Mell védi, elnémitva is, jogát.
Vagy a család szentsége, nőerény,
Nőjog s szabadság mind hiu szavak…
Hogy az erőszak, a fejdelmi kény
Lánczán rabszolgaságban álljanak?
Bármily hatalmas és erős legyen
A nyers erőszak durva fegyvere:
Az igazat nem hagyja védtelen,
S győzend a jog szent kardja ellene.
**
„Jer, szivem szerelme!
Siess kebelemre;
Nincs hatalom, a melly onnan
Téged elvehetne”…
Ne menj, herczeglányka!
Éles a fullánkja
Szép királyod szép szavának;
Bünös szive lángja.
De nem hajt a szóra,
Melly szivében szóla;
Tiltott fáról átkos gyümölcs
Vár a leányzóra,
Búnak kenyerével,
Bubánat vizével
Él magányban a királyné…
Ámde tiszta szivvel.
Gyászos barna felhő!
Az aranyos gályát
Miért követted? mért busitod
Dán király leányát?
**
Törvényt a fél világnak, mit levert,
A régi Roma fegyverrel szabott;
S a félvilág rablánczokon hevert,
Szabadságot nem ismert és jogot.
Utóbb egész világot megnyere…
De kardja most szent ügy védője lett,
A szellem és hit égi fegyvere,
Itélve trónok és kunyhók felett.
Frankhon királya! mért ellenkezel?
Az intő szóra oh miért nem figyelsz?
Azon kar ellen mért fegyverkezel,
Melly ellen győzedelmet ugy se nyersz?
’Kedvesem, királyom!
Engem szörnyü álom
Tart szüntelen rettegésben,
- Nyugtom nem találom.
Kard lebeg felettem…
A mit veled tettem,
Tán ezáltal valakinek
Sérelmére lettem?...’
„Fegyver ellen fegyver,
Ember ellen ember…
Ne félj, hogy királyod érted
Kardra kelni nem mer.”
**
Kimondta Roma az ítéletet,
Átok lőn az frankhonra – a hitért,
Mellyet kevély királya megszegett,
A jog fölött a bünnek adva bért.
**
Frankhon hős királya!
Minden egyház zárva…
Nem tudod-e, hogy e miatt
Hű néped milly árva?
Te büszke, te dőre,
Király szeretője!
Temiattad tiltva lett a
Hivek menyegzője.
A beteg is lopva
Készül a nagy utra,
Mellyre téged is kiszólit
A halálos óra.
’Kedvesem, királyom!
Nyugtom nem találom,
Fejem fölött a haragos
Ég villámit látom…’
„Lidérczfény az, lelkem!
- Mit félsz te mellettem?
A ki neked mind halálig
Hű kedvesed lettem.”
**
A jog sérelme
mindinkább kiált,
És hangja vérfagyasztó hang leve…
Hogy megrendítse a kemény királyt,
Ki nemzetének olly botrányt teve.
És a jogos királyné gyászosan
Börtönben tölti kinos napjait;
Csak egy hive s vigasztalása van,
Melly kínja közt el nem hagyá, - a hit.
**
’Kedvesem! nem hallod
Azt a szörnyü hangot,
Mint az özvegy- árvasorsát,
Mint a vészharangot?
Tán a jog bosszút áll,
Mellyet eltiportál…
Kedvesed mulékony élte
Hervadó virágszál.
Szép a bün virágja,
Jaj, de nem sokára
Kellemével életét is
Gyilkos féreg rágja.
Kedvesem, királyom!
Im halálos álom
Nehezedik Ágnesedre…
Oda van világom…’
Frankhon hős királya!
Szivedet mi bántja?
Ne kisértsd tovább az Istent…
Készülj uj csatára.
Szüntesd meg az átkot,
Mentsd meg az országot,
Tenmagadnak s igaz nődnek
Szerezz boldogságot.
Oszolj, barna felhő!
Vidd el, enyhe szellő!
Melly hű szívek sohajával
Szívlágyitva feljő! - -
Király bünét bánja,
Dán király leánya
Trónra lép a börtönéjből,
s egész Frankhon áldja.
Öröm éneklése,
Hála ömlengése,
Megnyilt szivek és egyházak
Harsogó zengése.
Rózsa felhő! kisérd
Vissza most a gályát.
Ősz hajós! köszöntsd örömmel
Királynéd hazáját.
Forrás: Családi lapok 6. Évf. II. félév 8. sz. 1857. aug. 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése