Hideg, sötét, nyirkos az ég;
Ablak, ajtó, zárva minden;
Csöndes az éj, halott a föld,
Nesze sincs a mindenségben.
Az a halvány égi vándor,
A bolygó föld utitársa,
Az sem mosolyog most alá,
Korombús az arczvonása.
Elült az ég boltozatán
Minden csillag,minden sugár,
Csak itt-ott szökik föl egy-egy,
Földből szabaduló sugár.
Miként az éj, olly hallgatag,
Olly borus bús az én lelkem,
Tünődésem, gondolatim
Tartanak fön ébren engem.
S ha képzerőm börtönéből
Egy-egy sohaj fölrepülhet,
S a hit által megtisztitott
Lángsugárrá testesülhet:
A mit érez a vajudás
Fájdalmain tul az anya,
Az az öröm az én lelkem
Bánatölő diadala.
Forrás: Családi lapok 6. Évf. II. félév 25. sz. 1857. dec.
17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése