Ismeretlen szerző: A gyermek álmai

Moh belepte sziklacsúcson

Ül a gyermek, és tanul:

Míg az ollykor elmerengő

Mély szemekbe köny tolul.

Érthetetlen vágy feszíti

Szíve titkos hurjait:

S képzeletben egyre fűzi

Bűvös éber-álmait.

Felsohajtva néz el a kék

Hegysor, és a tér fölött,

Melly a messze láthatáron

Földet éggel összeköt.

’Ott a város, ott a tenger!...

A szerencse utja tág:

Arra vonz kimondhatatlan

Vágygyal egy dicsőbb világ.’

Mint a fecske szárnyra kél, ugy

Vonja őt is ösztöne:

Látni földet és folyókat…

Völgye néki börtöne.

Bűv-alakban áll előtte

Élet, eszme s érzetek…

’Kis falucska, gyermek évek,

Régi társak – éljetek!’

**

Harczi mének futnak a sík

Téren át; a dob pereg:

Szól az ágyu; lelkesülten

Meg rohamra a sereg.

Dúl a vész; elhull sok ember:

A vezérnek nincs baja…

Fent az ormon, ott lobog már

Győzedelmi zászlaja. –

Majd a tenger habjain visz

Egy hajót a képzelet,

Mellyet a vihar dühöngő

Láza csaknem eltemet.

Küzd az árral a hajós nép;

Már szemében a halál:

Ám de szörnyeit legyőzve,

Végre mégis partra száll.

Uj világ terül előtte;

S más eget csudálva lát:

Ah csak egyet nélkülözni

Nem tud, - a magyar hazát!

S megrakodva kincscsel, indul

Vissza egy szebb hon felé:

Vágyait betöltve látja; -

Élte czélját föllelé.

Ismeretlen gazdagultan

Két világot megkerült:

Hirnevét a halhatatlan

Könyvbe irni sikerült.

**

Egy csak, a mivel szegényebb

Lett a honba tért fiú…

Ah! de érzi, milly sok az, s hogy

Többi kincse mind hiú.

Életuntan vágy a sirba,

Fölkeresni egy anyát,

A ki évekig hiában

Várta vissza kis fiát.

Forrás: Családi lapok I. köt. Pest 1858.