![]()
Biztatott a remény, hivogatott a hit:
S egész életemben kerestem valamit.
Kik bolyongni láttak, részvéttel susogták:
Örök eszelőség, végetlen bolondság!
S én bolyongtam tovább, s én csak mentem bátran,
Rózsák között ritkán, oh elégszer sárban!
Megfogott, marasztott, kerített szép szóval:
Ott veszek, ha bennem egy hang meg nem szólal.
A mit a föld adhat, ott állott halomba’:
Csábitó fényével zaj, kényelem, pompa;
Muló szépség ajkán igéző szép mosoly…
S az a hang megszólalt: törj szét, de ne hajolj!
Egyik felől álltak az üres szivüek,
A más oldalon a leköpött becsület;
Ott széditő nagyság, itt véres Golgotha…
S az a hang megcsendült: szived ne add oda!
S mint a katángkoró, mit a szél elcsavart
Csak bolyongtam tovább, jártam a bús avart.
S mind messzebbre illant bűvös ideálom…
Félek, hogy már többé föl sem is találom!
Oh, azon a tájon, a hol én most járok,
Már széditőleg mély a mesgye, az árok:
S őszül fürtökkel ki verhet uj utat!…
Óvjatok, védjetek hit, ábránd, öntudat.
Forrás: Koszoru – A Petőfi-Társaság Heti Közlönye. Szerkeszti Ábrányi Emil. 7. évf. 1. kötet, 2. szám,1885.
Jó szórakozást, töprengő, elmélkedő, ösztönző, vigasztaló, megnyugtató perceket kívánok az Irodalom-birodalomban! - Csicsada
2026. nov. 19.
Szász Gerő (1831-1904): Bolyongás
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése