Patay (Fischel) Sándor (19. sz.): Fohász

 
Atyánk, kinek végtelen kegyelme
Szép magyar hazánkat alkotá,
És irántunk való nagy szerelme
Ezt a szép hont ép nekünk adá:
Halld a hála hő fohásza mellett.
Népemért, oh, halld meg az imát,
Kit nekünk adott dicső kegyelmed,
Isten áldd meg a magyar hazát.

Mig a nép a küzdelem hevében,
Vére árán nyert ezer sikert.
Megtörött a magyar hősiségen,
A ki vele szembe szállni mert.
Volt miért magunk megemberelnünk,
Nemzetünkért folytak a csaták,
Mi megóvtuk ősi honszerelmünk,
Isten óvta a magyar hazát.

Most a rozsda marja kardjainkat,
S ez a béke hozza a veszélyt.
Hogyha elfeledtük harczainkat,
Elfeledtük a haza becsét.
Áldás, ámde álom is a béke,
Veszedelmes nyugodalmat ád,
Éj borúl az álmodó szemére,
Isten óvja a magyar hazát.

Elsötétül a mi úgy világlott,
Hogy körülte mindent eltakart,
S megtanulták, - hej, be más világ volt,
Azt a szép szót: ne bántsd a magyart!
Most is mondanók, de majd panaszkép!
Sőt ma-holnap kérelem gyanánt,
A ki védje nem lesz már magyar nép,
Isten óvja szép magyar hazánk.

Isten óvja most a küzdelemben,
Melybe’ nincs is külső ellene.
Hanem azok állnak vele szemben,
Kiknek érte vivni kellene.
Rontja a magyart a léha szellem,
A közöny, a nyelv s a hon iránt -
Ez az ellen, melynek vésze ellen
Óvd meg Isten szép magyar hazánk!

Szégyen szemre nincs ki nemzetemre
Büszke volna úgy mint hajdanán,
Nem tekintünk, csak az idegenre,
Ez az átok a magyar hazán.
Isten áldd meg ős önérzetünket.
Ezt az áldást add reánk, Atyánk,
Honszeretni tanitsd nemzetünket,
Akkor áldva lesz magyar hazánk.

Forrás. Tanulók Lapja 5. évf. 4. szám, 1898- jan. 23.