Márvány lépcsős, nagy ablakú
Kastély körül díszkert terül,
Tornyos tetőjén napsugár
Verődik vissza messziről.
Körötte szálas, ősi cser
Terjeszti védőn ágait
S nehéz vasajtók őrzik a
Boldog nagy úrnak álmait.

Ezüstös hársak enyhiben
A szellő is csak lopva jár
S fészkét fedezve, rejtekén
Dalol a szürke kis madár.
A kerti tó hűs habjain
Hattyú mosdatja tollait
S enyelgve ring hullámain
Fehér vitorlás kis ladik.

A kert porondos útain
Aranyos kis  hintó halad
S nehéz selyem ernyők megett
Halvány arczú gyermek kaczag.
Körötte sok játék hever
S ha egy törik, mást sírva kér
S egy kis vagyonnál többe van
Az az aranyos kis szekér.

S míg kis gazdája mérgesen
Játékát törve felsikit,
Az úrnő féltőn felkiált:
„Dada! Vigyázzon egy kicsit!
S a jó dada ijedten áll,
Engesztelőn s remegve szól:
„Talán a szellő megcsapá?”
S az ernyőt összevonja jól.

***

A mi házunk kicsiny, szerény;
Egy két tenyérnyi ablaka,
Nádas eszterhajunk alá
Fészket kis fecskepár raka.
A zöld mohás tetőzeten
Gólya család nagy fészke van
S a gyepbenőtte udaron
Szárnyas s tulok szökdel vigan.

Rácsos kapunk felfájaként
Jegenyefa, mint őrszem áll
S varjú sereg, ha jő az este,
Meghalni, rá károgva száll.
Magasra nyúló ágain
Rezeg, susog a sok levél
S lármás verébsereg tanyáz
S Isten tudja miről beszél.

Mezitlábos gyermek sereg
Dalolva jár az udvaron;
Porból csibét csinál, zajong,
Nyargal s tipeg falábakon.
Ott, görcsös szilfa ágain
Kicsiny fiam fészket keres
S nagyot puffanva száll le, míg
Madárfiukra lopva les.

S míg, véres orral talpra áll,
az anyja virgácsot ragad
- Egy baj  magában úgy se jár!
És ütleget, ütlegre kap.
„Anyjuk ne bántsd!” – kiáltom én,
„Látod ez ennek a sora,
Csakhogy a csontja nem törött,
Így lesz belőle katona!”

Forrás: Tanulók Lapja II. évf. 2. sz. Budapest, 1895. jan. 13.